Ország-világ

2006.11.30. 16:57

Kiszivárgott a Baker-jelentés, az USA kivonulhat Irakból

BAMA

Az egész Közel-Keleten fellángolhat az erőszak, amennyiben az Egyesült Államok valóban stratégiát vált Irakban. A The New York Times amerikai napilap értesülései szerint a volt külügyminiszter James Baker vezette kétpárti bizottság ugyanis 2007-ben megkezdené a katonák kivonását Irakból.

A kiszivárgott információk szerint egy év alatt 75 ezerrel csökkentenék az Irakban szolgáló katonák számát, ami az alakulatok több mint felének kivonását jelentené. Ebben az esetben az iraki kormány napok alatt összeomlana. Az ENSZ Ammanban székelő bizottsága szerint az országban már így is naponta 120-an vesztik életüket, az állami szervek és a katonaság teljesen tehetetlenek az erőszakkal szemben.

Ugyanakkor George Bush amerikai elnök jordániai találkozójuk alkalmával tegnap biztosította Núri al-Máliki iraki kormányfőt, hogy az Egyesült Államok kitart a korábbi stratégiája mellett. A bejelentéssel párhuzamosan Nawaf Obaid a szaúdi kormány egyik képviselője kijelentette, amennyiben az amerikaiak kivonulnak Irakból, Szaúd-Arábia bevonul a szomszédos országba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában