Ország-világ

2007.01.19. 07:01

Az utált mosogatás titka

Némelyek úgy mosogatnak, ahogy jön, de néha segítenek a régi, jól bevált fortélyok

R. V.

Némelyek úgy mosogatnak, ahogy jön. A sorrend náluk az, ahogyan előtte a különböző edényfajtákat a mosogatóba belevágták. Kés, tányér, lábas, pohár. Mélységesen helytelen! Először mindig azt kell elmosogatni, amihez a szánk hozzáér. Vagyis a poharat és az evőeszközt.

A művelet előtt célszerű kivenni a mosogatóból az említett edényfajtákat, s közben szétválogatni őket – tanácsolja Berze Balázs szakács. Készítsünk minél melegebb, lehetőleg forró vegyszeres vizet. Ezért jó, ha gumikesztyűben mosogatunk. A most kapható mosogatószerek között akadnak olyanok, amelyek egyszerre oldják a zsírt és fertőtlenítenek. Használjunk ilyet.

Az edényekből alkossunk csoportokat: a poharakét, az evőeszközökét, a tányérokét, a főzőedényekét, majd ebben a sorrendben mossuk el őket. Az edényekről, ha nagyon piszkosak, külön távolítsuk el a szennyeződés nagy részét. A lábasokra például könnyen ráég a készülő étel egy része.

Miután az elmosott edények mindegyike kikötött a csepegtetőben, öblítsük le őket. A háztartási boltokban kaphatók korszerű öblítőszerek. Ha nem öblítünk, csak áltatjuk magunkat azzal, hogy a forró mosogatószeres víz cseppmentesen leszárad. A valóság az, hogy rájuk szárad. Mi pedig szép lassan mérgezzük magunkat a hanyagul elmosott edénnyel.

Kérdés, hogy törölgessünk-e. Ha az öblítővíz forró, nincs rá szükség, hiszen az edény pillanatok alatt megszárad. Rögtön el is lehet rakni a konyhaszekrénybe, amit különösen poros vagy amerikai konyhás lakásokban érdemes megtenni. Ahol a konyha szeparált terület, ott az edény kint maradhat. Főként ha nagy a család, és gyakran esznek együtt.

Utálok mosogatni – halljuk sokaktól. Főleg nőktől, mert ez a háztartási művelet egyezményesen mintha az ő reszortjuk lenne. A férfiak a mosogatást nem tartják férfiasnak – az ő feladatuk a kerítésfoltozás, a cseréptető-javítás. Igen ám, de mi van, ha nincs kiskert, csak panellakás a tizediken? Akkor a teremtés koronája ebéd után besétál a szobába, és letelepszik tévét nézni. Ne tegye. Ha fontos a jó kapcsolat, legalább szórakoztassa mosogató feleségét, netán mosogasson el ő maga (ha már az asszony főzött). De a legjobb, ha együttt csinálják. Így a nemszeretem házimunkát örömteli együttlétté varázsolják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában