Ország-világ

2007.01.30. 17:29

Indul az uniós pénzhajsza

Kedden megjelentek az Új Magyarország Fejlesztési Terv első uniós pályázatai. Fő kedvezményezettjei a rászorult térségek és a kisvállalkozások. A vissza nem térítendő Támogatáshoz önerőre is szükség van.

Tóth Marcella

Kedden  jelent meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában (GOP) az első öt pályázat kiírása. Ennek keretében összesen 28,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el elsősorban mikro-, kis- és középvállalatok. A kiírás nem vonatkozik a közép-magyarországi régió vállalkozásaira. Számukra február elején két pályázatot írnak ki, amelyen összesen kétmilliárd forint technológia-fejlesztési forráshoz juthatnak hozzá.

Még bőven van idő a pályázatok tanulmányozására, lévén, hogy csak március 1-jétől lehet beadni az igényléseket. Így több mint harmincmilliárd forintos támogatási keret áll majd a vállalkozások rendelkezésére, amely az önerővel együtt mintegy százmilliárd forintnyi befektetést tesz lehetővé. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos számításai szerint mintegy háromezer mikro-, kis- és középvállalkozás juthat ily módon támogatáshoz. A pályázáshoz azonban szükség van hatvan-hetvenöt százalék közötti önerőre is, amelynek a mértéke annál nagyobb, minél fejlettebb az a területe az országnak, ahol a pénzt felhasználják. A támogatott vállalkozásoknak vállalniuk kell, hogy három éven keresztül növelik az árbevételüket. Az elvárás térségenként eltérő, de általában mintegy nyolctizenöt százalék között mozog. Ha ez nem teljesül, akkor a támogatást kamatostul vissza kell fizetni.

Jó hír, hogy némileg egyszerűbb lett a pályázati rendszer. Nem kell például hiteles okiratokat csatolni az igényléshez, ezeket elég csak akkor beszerezni, ha az adott vállalkozás nyer a pályázaton. Könnyítés, hogy az államigazgatásból származó igazolásokat nem a pályázónak kell beszereznie. Az egy- és ötmillió forint közötti támogatásoknál pedig csak a jogosultságot vizsgálják, bírálóbizottság nélkül.

Ez utóbbi összeget mikro- és kisvállalkozások igényelhetik technológiafejlesztésre. Megkötés, hogy az eszközbeszerzésre fordítható támogatás legfeljebb a beruházási összeg harminc százaléka lehet. Idén erre a célra hatmilliárd forint jut. Ugyanekkora összeg áll rendelkezésre kis- és középvállalkozások komplex vállalati technológiafejlesztésére, ellenben egy pályázó öt- és ötvenmillió forint közötti támogatást igényelhet, szintén maximum a beruházási összeg harminc százalékáig. Előnyös, hogy csak egy pályázatot kell benyújtania annak a vállalkozásnak is, amelynek egyszerre kellene a pénz eszközök beszerzésére, üzembővítésre vagy a vállalati képzés erősítésére.

A második komplex vállalatfejlesztési támogatást már nemcsak a kicsi, hanem a nagy cégek is igényelhetik a 7,6 milliárd forintos keret erejéig. A támogatás innovációsképesség erősítéséhez, energiatakarékossági célokra, a piacra jutás elősegítéséhez vehető igénybe ötven-ötszázmillió forint között, a beruházási összeg legfeljebb harminc százalékáig. A két munkahelyteremtést elősegítő pályázaton a hátrányos helyzetű kistérségekben tevékenykedő cégek indulhatnak. Az elsőben a mikro-, kis- és középvállalkozások juthatnak öt- és ötvenmillió forint közötti összeghez, a beruházás legfeljebb negyven százalékáig. A második pályázaton pedig minimum ötven-, maximum ötszázmillió forint támogatáshoz lehet jutni.

A kis- és középvállalati kategória kritériumai

Az a cég minősül kis- és középvállalkozásnak, amely kétszázötvennél kevesebb főt foglalkoztat. Továbbá az éves nettó árbevétele nem több ötvenmillió eurónak megfelelő forintnál, vagy a mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintra rúg. Ezen belül az a cég minősül kisvállalkozásnak, amelynek kevesebb mint ötven foglalkoztatottja van. A nettó árbevétele vagy a mérlegfőösszege pedig legfeljebb tízmillió euró. Mikrovállalkozásnál maximum tíz alkalmazott lehet, s legfeljebb kétmillió euró lehet az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában