Ország-világ

2007.01.05. 20:18

Két hét múlva megszülethet a bérmegállapodás

Közeledtek ugyan az álláspontok az országos béremelési ajánlatról pénteken az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) idei első ülésén, de ezúttal sem született megállapodás. A szakszervezetek engedtek a korábbi 13–14 százalékos követelésükből, s már a 8–11 százalékos béremelést is elfogadhatónak nevezték.

Vég M.

A munkáltatói érdekképviseletek 3,5–6 százalékos javaslattal érkeztek, és 4–7 százalékos ajánlattal távoztak a megbeszélésről. A kormány a korábbi 6–6,5 százalékos béremelési javaslatát 5,5–9 százalékosra módosította. „Kötött mandátumokkal érkeztünk, ezért most nem tudtunk dönteni, de a következő ülésen van lehetőség a megállapodásra” – mondta Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke ugyanakkor elismerte, hogy a munkavállalói érdekképviseletek gyengének bizonyultak, hiszen nem sikerült tartaniuk az eredeti célkitűzésüket. Így egyértelmű lett: az országos béremelési ajánlat nem fogja ellentételezni a megszorításokat. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a tegnapi megbeszélés nyilvános szakaszában még utcai tüntetést vagy sztrájkot helyezett kilátásba, miután meghallotta a munkaadók 3,5 százalékos ajánlatát. A zárt ülésen elért minimális korrekció után viszont már mosollyal az arcán sikerről beszélt.

Rolek Ferenc, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint a munkáltatók a megállapodás érdekében mozdultak el felfelé. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a dolgozói érdekképviseletek túlzott követelése a munkahelyeket veszélyezteti – szögezte le. Szerinte ugyanis a Gyurcsány-csomag hétszázmilliárd forintos terhet jelent a vállalkozók számára, ezért a cégek tömeges csődjének elkerülése érdekében tartották reálisnak a hatszázalékos plafont. „Mivel azt láttuk, hogy a felek álláspontja nem közeledik egymáshoz, ezért javasoltuk az 5,5–9 százalékos sávot, amelyben a mezőgazdasági ágazat képviselői már megállapodtak” – mondta a kormányt képviselő Csizmár Gábor. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára ugyanakkor az OÉT sikerének nevezte, hogy a még 2005-ben megkötött hároméves minimálbér-megállapodáshoz végül nem nyúltak hozzá. A tárgyalást január 19-én folytatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában