Ország-világ

2007.01.24. 11:45

Kóka szabadabb gazdaságot akar

Magyarországon szükség van a nemzetközi összehasonlításban is túlzott mértékű állami elosztó rendszerek átalakítására, az állami szerepvállalás csökkentésére a "szabadabb gazdaság" érdekében - jelentette ki Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

BAMA

A miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy az amerikai Heritage Foundation idei, kedden nyilvánosságra hozott felmérésében Magyarország a tavalyihoz képest egy hellyel visszacsúszott a "gazdasági szabadságlistán". Magyarország világviszonylatban a 44., 41 európai ország közül a 25. helyen áll, helyezése kissé elmarad a régiós átlagtól. A felmérés során 10 területet, a vállalkozás, a kereskedelem, a költségvetés, a monetáris politika, a befektetés, a pénzügyek, a tulajdonjogok valamint a munkavállalás szabadságát, továbbá a kormánytól függés mértékét és a korrupciót elemezték.

Kóka János elmondta: a felmérés alapján Magyarország a mérsékelten szabad gazdaságú országok közé tartozik, a cél, hogy a mérsékelt jelző eltűnjön az értékelésből. Hozzátette, hogy a versenyképesség javítása érdekében szükség van a vállalkozásokat terhelő járulékrendszer átalakítására, és fel kell számolni a vállalkozások szabadságát akadályozó felesleges adminisztrációs kötöttségeket.

A Heritage Foundation elemzés szerzői erős kritikával illették, hogy a gazdaság még mindig jelentős mértékben függ a kormánytól, magas az állami elvonás aránya, és bár felgyorsult, de még mindig nem zárult le a privatizáció. A kormány 2006-ban a GDP 49,4 százalékát költötte el, teljes bevételének pedig csaknem 4 százaléka származott állami tulajdonú cégekből és az állami vagyon kezeléséből. A lista készítői a lehetséges százból ezért mindössze 41,8 százalékosra értékelték a kormánytól való függetlenség szintjét. A Heritage Foundation elemzői a cégalapítás egyszerűsítését is a megoldandó feladatok közé sorolták. Az elemzés szerint a korrupció mértéke Magyarországon még mindig jelentős, emlékeztetnek arra: a Transparency International az országot 158 állam között a 40. helyre sorolta.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában