Ország-világ

2007.06.25. 05:47

Ellenőrzik a veszteséges cégeket

Bár az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, a kormány nem mondott le az ebből származó bevételről.

D. N.

Bár az Alkotmánybíróság az év elején alkotmányellenesnek találta a társasági és az osztalékadóról, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek az úgynevezett elvárt adóra vonatkozó szabályait, a kormány nem mondott le az ebből származó bevételről. Az Alkotmánybíróság korábban azt kifogásolta, hogy a törvényalkotó nem tette lehetővé az adózó számára, hogy bizonyítsa, valóban veszteséges, s nem a jövedelmét kívánja eltitkolni. Május közepén az alkotmánybírák kívánságának megfelelően módosította az Országgyűlés a szabályokat.

A július elsejétől hatályba lépő új rendelkezések szerint a vállalkozások két lehetőség közül választhatnak, ha az adózás előtti eredményük nem éri el a törvény által meghatározott nyereségminimumot: vagy bevallást kiegészítő nyilatkozatot tesznek, vagy megfizetik az elvárt adót. A nyereségminimum a beszerzési költségekkel csökkentett bevétel két százaléka.

Ha az adóhatóság kétségbe vonja a gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetve azt, hogy a költségek ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, akkor mindezt az adózónak kell bizonyítani. Ellenkező esetben becsléssel állapítja meg az APEH az adó alapját. A hivatal azt is vizsgálhatja, hogy az egyéni vállalkozó, illetve a vállalkozás magánszemély tulajdonosa életvitelének biztosításához szükséges kiadásokra nyújthatott-e fedezetet a vállalkozásból megszerzett jövedelem. Ha úgy ítéli, hogy nem, akkor elrendelheti az adózó vagyongyarapodásának ellenőrzését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában