Ország-világ

2007.06.29. 06:06

Eső után vár ránk az örök élet titka

Tudta ön, hogy a gomba vitalizáló hatása óriási? A különböző fajok rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak – mondja Albert László mikológus (gombaszakértő).

Rados Virág

Több gyógygomba létezik, amely vírusölő tulajdonsággal bír. A japán sítake gomba például némelyek szerint az örök élet titkát rejti. Heti 20–25 dkg gomba által nagy eséllyel kerülhetjük el a rákot, de a gomba a már kialakult nyombél- és vastagbélrák kezelésére is alkalmas.

A laikusok zöme a gombászkodás hallatán mindjárt mérgezésre és halálos görcsökben fetrengő emberekre gondol. A szakember szerint ez az egyoldalú nézet részben a szenzációhajhász hírek nyomán terjedt el. Igaz, gombamérgezés terén nemzetközi összehasonlításban viszonylag jó helyen állunk; ám a piacon árult csiperke fajokon kívül vajmi keveset tudunk a gombákról. Ellentétben mondjuk a szlovákokkal és a csehekkel, akik már a gyerekeknek is terjesztik róluk játékos kártyákon az ismeretet.

Magyarországon mintegy háromezer fajta kalapos gomba él, amelyek közül körülbelül 600 ehető. Tudni kell róla: lassan emészthető étel – kitinből álló sejtfalával a szervezet nehezen birkózik meg. Gyenge gyomrúaknak ezért egyszerre 30 dekagrammnál több (készételként 10 dkg) fogyasztása nem is ajánlott.

Gombavizsgálat kötelező!

Csak az gombászkodjon, aki ismeri a gombákat! De számukra is kötelező szabály: a teli kosárral irány a gombaszakértő. A nagyobb városok piacain ingyen bevizsgálják a „készletet”. Ha többet szeretnénk tudni a gombákról, tanfolyamot is végezhetünk. Minden évben indulnak alapfokú kurzusok. Aki ezt kijárja, megtanulja biztonsággal felismerni a gombákat. Jelenleg a rókagomba és a vargánya szezonja van. Eső után egy-két nappal vehetjük célba tenyészhelyüket. Akad, aki e különös teremtmény szépségéért rajong, mások a vadászat élményét keresik. És sokan vannak, akiknek a gomba megélhetési forrás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában