Ország-világ

2007.06.20. 16:01

Hedvig és Zsanett

Malina Hevig és E. Zsanett... Mi köti össze a két lány esetét? Az, hogy mindkettőt óriási érdeklődés kíséri, hogy mindkettő számos fordulatot hozott már eddig is, s hogy a sajtó mindkettőben igencsak furcsa szerepet játszik.

Stanga István

Nem hiszem, hogy túl sok párhuzamot lehetne felsorakoztatni a szlovákiai magyar lány, Malina Hedvig ügye és a Múzeum körúton állítólag rendőrök által megerőszakolt E. Zsanett esete között. Legfeljebb annyit, hogy mindkét bűnügy vizsgálatát a közvélemény hatalmas érdeklődése kíséri, továbbá, hogy egyik is, másik is számos meglepetést, fordulatot tartogatott már eddig is, s persze, hogy a sajtó mindkét sztori kapcsán érdekes módon változtatta meg a véleményét.

Pedig – s ebben maximálisan egyetértek Zsanett ügyvédjével – igen korai lenne még ítélkezni. Érdekes volt megfigyelni, hogy azok a médiumok, amelyek korábban hihetetlen vehemenciával támadták a rendőrséget, szép lassan sutba dobták addigi álláspontjukat, s átálltak a másik oldalra. Holott nem történt semmi különös. Hogy a DNS-vizsgálat nem bizonyította a lány igazát, illetve cáfolta a rendőrök által elmondottakat? Ez tény, mint ahogyan megfordítva is: a szakértői vélemény nem cáfolta a lány állításait, és persze, nem igazolta a rendőröket. Akkor meg miről beszélünk?

Hogy bűnösök-e vagy ártatlanok a rendőrök, nem tudom, de úgy sejtem, lesznek még érdekességek az ügyben, és  nem kizárólag annak okán, amit a már említett védő elmondott, hogy tudniillik hiányosan kapta meg az orvosszakértői véleményt (hat oldal hiányzik). S ha már az ügyvédnél tartunk... Újságírói kérdésre ő a következőket mondta, idézem: „Én nem gondolom azt, hogy nem fogunk megtudni semmit, (...) a szakértői véleményeket így első látásra (...) azt mondom, hogy a média egy részének az örömtánca nagyon-nagyon korai volt”.

S hogy miért említettem az elején a a szlovákiai magyar lány, Malina Hedvig nevét? Nos, azért, mert a szlovákiai sajtó egy része kísértetiesen hasonló módon viselkedett abban az ügyben, mint az itthoni Zsanett kapcsán. Először maximálisan hitelt adtak a lány történetének, hogy aztán egy ki tudja, milyen okokból hazudozó, gátlástalan valakinek állítsák be, aki valahogy megvereti önmagát, fenyegető mondatot ír a saját blúzára, és így tovább. S amikor ezeknek a lapoknak már-már a lány ellen folytatott perről kellene tudósítaniuk, akkor előkerül egy tanú, akinek szavai Hedvig igazát látszanak alátámasztani. Most akkor újabb pálfordulás következik?

Tény, hogy sem Hedvig, sem Zsanett ügyében nem tudjuk az igazságot, sőt, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy az soha nem is derül ki. Azt meg végképp nem tudom, a média egy része miért gondolja, hogy át kell vennie a rendőrség és/vagy a bíróság szerepét. Ez ugyanis nem a feladata. A hiteles tájékoztatás annál inkább.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában