Ország-világ

2007.06.08. 18:11

Jövő tavasszal lehet a népszavazás

A Fidesz ismét arra szólította fel az Országos Választási Bizottságot (OVB), hogy hétfői ülésén az Alkotmánybíróság (Ab) határozatának megfelelően hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő íveit.

É. S.

„Az Ab döntését minden állampolgárnak végre kell hajtania, az OVB elnökének, Szigeti Péternek, és elnökhelyettesének Halmai Gábornak is” – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. A legnagyobb ellenzéki párt a jövő héten dönt arról, visszavonja-e és újra benyújtja-e a már elfogadott három kérdést. Jelenleg csak abban döntöttek, hogy egy népszavazást szeretnének a hat kérdésben. A Fidesz szakértői úgy számolnak, hogy októberben kezdődhetne el az 120 napig tartó aláírásgyűjtés a hat népszavazási kérdésben, és optimális esetben jövő március végén, április elején tarthatnák meg a népszavazást.

Kemény ötvenmilliárd a tét

A referendum lebonyolításának költsége mintegy 3,5-5 milliárd forintba kerül, a népszavazás azonban mintegy 50 milliárd forint sorsáról dönthet a Napi Gazdaság számításai szerint. Költségvetési szempontból komolyabb tételnek számít a vizitdíj, illetve a kórházi napidíj kérdése, e forrásból ugyanis csak az idén 23,3, míg jövőre 26,6 milliárd forintos bevételhez juthatnak az egészségügyi szolgáltatók. Az erről szóló javaslatot a Fidesz újrafogalmazta, hogy még véletlenül se érintse a költségvetést, az Alkotmány szerint ugyanis a büdzséről nem lehet népszavazást tartani. A frissített kérdések a 2009-es költségvetést érintik majd. A tandíj hasonló nagyságrendű kérdés, az állami képzésben részt vevőkkel számolva évi 26,6 milliárd forint pluszbevétele keletkezik majd a felsőoktatási intézményeknek.

Az erről szóló javaslatot a Fidesz újrafogalmazta, hogy még véletlenül se érintse a költségvetést, az Alkotmány szerint ugyanis a büdzséről nem lehet népszavazást tartani. A frissített kérdések a 2009-es költségvetést érintik majd. A tandíj hasonló nagyságrendű kérdés, az állami képzésben részt vevőkkel számolva évi 26,6 milliárd forint pluszbevétele keletkezik majd a felsőoktatási intézményeknek. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában