Ország-világ

2007.06.24. 11:01

Kövér diákok, fásult testnevelők

Már egy hete kitört a szünidő, az iskolából kiszabadult gyerekekre táborok, túrák és lubickolások várnak. A kérdés csak az, hogy felkészültek-e a lurkók minderre.

Dián Tamás

A magyar diákok 80 százaléka az iskolai tornaórákon kívül semmilyen fizikai aktivitásra nem kapható – derül ki egy nemrég készült felmérésből –, ők legfeljebb csak abból űznek sportot, hogyan blicceljék el a testnevelés órákat. Gyakori trükk, hogy a gyerek ártatlan képpel bejelenti, otthon hagyta a tornazsákját, de a pedagógusok szerint az sem ritka, hogy egy diák egyenesen megmondja: ő bizony nem hajlandó átöltözni. Retorzióra nemigen kell számítaniuk, hiszen a testnevelő tanárok is tudják, hogy ezen tantárgy esetében az évismétlés legfeljebb elméleti lehetőség.

A gyerek ráadásul a lógásokban sokszor partnerként maga mellett tudhatja a szülőket is. Istvánfi Csaba, a Testnevelési Egyetem professor emeritusa, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke szerint a családok életvitelébe nincs beépítve a testmozgás, s ez a hétköznapokban is érződik. Előfordult, hogy a szülők feljelentették a testnevelő tanárt, mivel szerintük a pedagógus túlságosan megizzasztotta gyermeküket. „Gyakori tapasztalat, hogy apuka vagy anyuka a kapcsolatait kihasználva felmenteti a gyermeket testnevelésből – mondta a szakember. – Pedig az iskolai testmozgásra szánt óramennyiség már most is kevesebb az ideálisnál: a negyedik évfolyamig heti három óra, a felsőbb osztályokban pedig heti 2-2,5 óra.”

Tornaóra után a gyerekek fele nem tud megmosakodni

Az oktatási tárca nyilvántartása szerint jelenleg 3587 tornaterem, illetve 2191 tornaszoba van – ez utóbbiak olyan kis helyiségek, ahol csak néhány alapvető gyakorlatot lehet végezni. A magyar közoktatásból körülbelül hatszáz tornaterem hiányzik. De nem csak ez a baj. A felszerelés sok helyen több évtizedes eszközökből áll, amelyekkel lehetetlen hatékony foglalkozásokat tartani. Ráadásul az intézmények mindössze 11 százaléka felel meg az alapvető higiéniai feltételeknek. Az iskolák 52 százalékában például a diákok a vizesblokkok hiánya miatt egyszerűen nem tudnak megmosakodni a tornaóra után.

A testnevelő tanárok persze érzik, hogy gond van: amellett, hogy a pedagógusok társadalmán belül is sokszor csak afféle „másodrendű” tanerőként tartják számon őket, a testmozgással szembeni közömbösség megoldását is sokan tőlük várják. Számtalanszor hallani, hogy tartsanak olyan órákat, amelyektől a gyerekek nem fáradnak el. Ez azonban szakmai képtelenség, hiszen erőkifejtés nélkül nem érhető el fizikai fejlődés.

Miközben a gyerekek kondíciója rohamosan romlik (a tíz éve még gyakori Cooper-tesztet, vagyis a 12 perces folyamatos futás során megtett távolságot ma már szinte nem is merik mérni), aközben az országos testnevelési átlag a 4-es érdemjegy fölött van. Istvánfi Csaba szerint a testnevelő tanárok kezében ma nincs semmilyen eszköz arra, hogy óráikat, illetve a követelményeket bárki is komolyan vegye.

A következmények pedig riasztóak. Egy szeptemberben a Nemzeti Sport Tanács előtt bemutatandó tanulmány szerint ma már minden negyedik gyerek túlsúlyos, ugyanez az arány felnőttkorban 40 százalékra romlik. A jelenségre visszavezethető egészségügyi problémák, azaz a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség rohamos terjedése évente körülbelül 30 milliárd forintos kiadást, illetve veszteséget jelent az államnak.

De nem csak ez a baj. A felszerelés sok helyen több évtizedes eszközökből áll, amelyekkel lehetetlen hatékony foglalkozásokat tartani. Ráadásul az intézmények mindössze 11 százaléka felel meg az alapvető higiéniai feltételeknek. Az iskolák 52 százalékában például a diákok a vizesblokkok hiánya miatt egyszerűen nem tudnak megmosakodni a tornaóra után. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában