Ország-világ

2007.06.02. 18:13

Mennyibe kerül egy családnak a megszorítás?

Minimum 230 ezer forintot vesznek ki évente egy átlagos családi kasszából a Gyurcsány kormány első éve alatt gyakorlatba ültetett megszorító intézkedések.

Europress-összeállítás

Valótlanok az ellenzék érvei, a kormány felkészült az előtte álló feladatokra és kész arra, hogy egy új Magyarországot építsen – sommásan így válaszolt egy évvel ezelőtt a kormányalakulás után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Pokorni Zoltánnak. Az ellenzéki politikus ugyanis azt vetette a kormányfő szemére, hogy a kormányprogram jelentős hitelességi problémával küzd, teljesen ellentétes a kampányban vállaltakkal.

A szocialista képviselők az elhíresült őszödi beszédből ekkor már tudták, hogy súlyos gondok vannak. „Ide mer-e állni és elmondani pontosan, hogy mit kíván tenni az előttünk álló néhány évben?” – kérdezte Pokorni. Erre a kormányfő nem válaszolt ugyan, de hamarosan megtudta az ország. Az első száz napot meghatározó, Új egyensúly névre keresztelt intézkedéssorozat – vagy ahogyan szinte mindenki nevezi: a Gyurcsány-csomag – élesen megosztotta a társadalmat. Alig akadt olyan terület, amelyet ne sújtott volna a 350 milliárdos tavalyi megszorítás.

Ha rangsort kellene felállítani a legkonfliktusosabb területek között, minden bizonnyal az egészségügy vinné el a pálmát. Az elmúlt időszakban gyakorlatilag nyílt háború jellemezte az ágazatot. Azt összes szakmai szervezet egyként állt csatasorba a Molnár Lajos tárcavezető által bevezetett intézkedésekkel szemben.

A mentősök az elbocsátások, a gyógyszerészek a patikaliberalizáció, a kórházigazgatók a finanszírozás és intézménybezárások miatt, az orvosok fizetésügyben fordultak szembe Molnárral. A vizitdíjat és a kórházi napidíjat pedig gyakorlatilag minden érintett támadja. Szinte törvényszerű volt Molnár bukása.

A kormány első éve igen eseménydúsan telt az oktatás területén is: a felsőoktatási átalakítások első lépéseként az állami finanszírozású felsőoktatási képzéseken is bevezetik a tandíjat. Közben tömegesen bocsátják el a pedagógusokat, zárják be az iskolákat, emelik a kötelező óraszámot.

A magyar gazdaság is komoly megszorítások elé nézett. Az intézkedések nyomán a hazai vállalkozások idén 80, jövőre 440 milliárd forinttal többet fizetnek be a büdzsébe a megemelt társasági adó, a magasabb járulékok nyomán, és az eddig előnyöket élvező evások is rosszabbul járnak. Augusztustól a gáz ára átlagban 40, a villamos áramé 20 százalékkal lett magasabb. Szeptembertől a 15 százalékos általános forgalmi adó körébe tartozó termékek és szolgáltatások áfája 20 százalékra emelkedett, s nőttek a munkavállalókat sújtó járulékterhek is, aminek következtében csökkent a nettó bér. A lakossági megtakarítások is kevesebbet fialnak a 20 százalékos kamatadó miatt. A közszolgálati szférából 13000 embert bocsátanak el, illetve több, központi költségvetésből finanszírozott intézményt is megszüntetnek. Ami a közlekedést illeti: szeptember elsejétől 25-40 százalékkal drágultak a jegyek.

Az elmúlt száz nap egyik legnagyobb botránya az öt halálos áldozatot követelő augusztus 20-i tűzijátékhoz kapcsolódik. Az ügyben néhány ember az állásával fizetett, ugyanakkor sokakban hagyott kételyeket, hogy az igazi felelősöket találták-e meg. Az őszödi beszéd után kipattant zavargások utáni rendőri fellépés törvényességének kivizsgálása is sokakban hagyott még kérdést.

A megszorítások miatt mélypontra esett kormányzati népszerűség után egyre többen teszik fel a kérdést: Gyurcsány Ferenc lesz-e még a miniszterelnök két-három év múlva, amikor is a kormányfő szerint „mindenki számára egyértelműek lesznek az átalakítások eredményei”.

A családi kassza és a megszorítások

A fogyasztási szokások miatt meglehetősen bonyolult kiszámítani, hogy mennyibe kerül egy átlagos családnak a kormányzati megszorítás. Néhány adatból viszont megközelítő összeget lehet kalkulálni. A mintegy 40 százalékos gázáremelés egy évben 50.000 forintot vesz ki egy család zsebéből, ha a havi átlagos fogyasztásuk 10 ezer köröl van. Havonta nyolcezres számlánál évi 20 000 forint pluszt visz el a áramáremelés, a közlekedési területen két fő 60000 forinttal fizethet többet egy évben. Ezekhez jön még az élelmiszerek árából eredő költség, a vizitdíj, esetleges kórházi napidíj, a gyógyszerek árainak emelkedése és ősztől a tandíj - hogy csak a legfontosabbakat említsük. Utóbbiak összesen több mint százezer forinttal is megterhelhetik a családi kasszát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában