Ország-világ

2007.08.29. 18:43

Amerikai-magyar kézfogó Kubáért

BAMA

Szoros az együttműködés Magyarország és az Egyesült Államok között Kuba jövőjével kapcsolatban. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta azután, hogy szerdán tárgyalt egy amerikai kongresszusi képviselőkből álló delegáció tagjaival.

A kormányszóvivői iroda a zártkörű tanácskozás után nyilvánosságra hozott közleményében idézte a magyar miniszterelnököt: „A kubai átalakulási folyamatok bátorításával, az egyetemes értékek melletti kiállással Magyarország a tőle távolabbi országok demokratikus fejlődését is elő kívánja mozdítani. Hazánk a kubai ügyben is szoros partnerség keretében működik együtt az Amerikai Egyesült Államokkal".

Mint ismert: a kubai származású politikusok a héten tárgyalnak a miniszterelnökkel, a külügyminiszterrel, a parlamenti pártok képviselőivel és a Demokrácia Központ képviselőjével.

A magyar külügyminisztérium augusztus 18-án közölte: a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek érkeznek Magyarországra, 29 kubai kap menedékjogot. Erre reagálva Kuba hevesen bírálta Magyarországot, amelyet az "Egyesült Államok lakájának" nevezett. A Külügyminisztérium visszautasította a kubai bírálatokat és azok hangnemét. Június végén tizenegy - Kubán kívül élő - ellenzéki képviselő magyarországi látogatásán már találkozott a magyar külügyminiszterrel és a parlamenti pártok képviselőivel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában