Ország-világ

2007.08.18. 16:05

Elhunyt a különc mecénás, Spéter Erzsébet

Hosszan tartó betegeskedés után 92. életévében péntek este elhunyt Spéter Erzsébet, az Egyesült Államokból hazatelepült mecénás, tudta meg a távirati iroda a budapesti Szent Ferenc Kórháztól.

BAMA

Spéter Erzsébet először a nyolcvanas évek közepén tűnt fel Vitray Tamás „Telefere” című műsorában, s különleges öltözködésével, szabados viselkedésével egycsapásra az érdeklődés középpontjába került. A mecénás abban a műsorban jelentette be azt is, hogy 20 ezer dollárt ajánl fel a Nemzeti Színház megépítésére, s később megalapította a 200 ezer dolláros Erzsébet-díjat a hazai művészek jutalmazására. Ez a díj 1995-ben szűnt meg.

A Vén Spiné – ahogy önmagát nevezte – utolsó éveit egy budai társasházban élte ápolói felügyelet mellett. Több agyvérzése miatt nehezen beszélt, csonttörései miatt három izülete is fémből volt, ennek ellenére humora, szellemi frissessége megmaradt. Vagyona nagy részét elajándékozta, így élete végére nehéz anyagi helyzetbe került, a megsegítésére szervezett Volt egyszer egy Erzsébet-díj című gálaesten, július 1-én több Erzsébet-díjas is fellépett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában