Ország-világ

2007.08.26. 06:52

Nápoly a fék helyett a dudát nyomja

Mulandóságunkkal szembesülhetünk Nápolyban, ha ellátogatunk a város mellett magasodó Vezúv kitörése nyomán elpusztult Pompejibe. De az is elég, ha megpróbálunk átkelni egy nápolyi utcán.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A világ leghíresebb vulkánja, a Vezúv több mint fél évszázada alszik
[/caption]Nápoly piszkos. Nincs ezen mit szépíteni, még a magyar szem számára is feltűnik, hogy egyes utcasarkokon, tereken szinte gázolni lehet a hulladékban. Mindezért állítólag a nápolyi maffia, a camorra a felelős, mivel a szemétszállítás (is) az ő kezükben van, és a szolgáltatási kézikönyvből csak a pénzbeszedés fejezetét sajátították el.Ez is hozzátartozik a délolasz miliőhöz, akárcsak a forgalmi dugók. A lámpák, a táblák és a különböző jelek az aszfalton ne tévesszenek meg senkit: az itteni úrvezetők – autósok és robogósok – inkább a saját fejük után mennek, és sokkal jobban kedvelik a dudát, mint a féket.

Ahhoz, hogy Nápolyt felfedezzük egy hosszú hétvége alatt, elegendő rátalálni az Umberto sugárútra. Innen balra a kikötőhöz, illetve a Castello dell’Ovo, azaz a Tojásvár környékére lehet jutni. Az impozáns építmény nem törékenységéről kapta a nevét: a legenda szerint amikor építették, egy tojást rejtettek el a falban, és az erőd addig áll, amíg ez ép. Ebben lehet valami: ahhoz, hogy ezt megtalálják, előbb földig kellene rombolni az építményt.

Az Umbertótól pár száz méterre jobbra a történelmi városközpont terül el. Itt egész napokat lehet eltölteni a kövekbe és építészeti formákba dermedt történelem megtekintésével, de ha valakinek csak néhány órája van erre, legalább a Santa Chiara-templomra szakítson időt. Ez a városrészt kettéosztó hosszú, egyenes út a Spaccanapoli mentén magasodik. Új és régi ölelkezik benne: a második világháború idején egy bomba éppen a boltozatát zúzta porrá, így a teteje puritán faszerkezet, míg az alsóbb részeken az évszázados kövek és freskók mellett a kolostorudvar színes majolikacsempéit csodálhatjuk.

Ha már eljutottunk Nápolyba, kihagyhatatlan a Vezúv. A világ leghíresebb vulkánja több mint fél évszázada alszik, ám a helyi idegenvezetők nagyjából húszpercenként szövik bele mondanivalójukba, hogy ez az állapot ideiglenes. Odafent egy óriási kürtő, amelynek sziklarepedéseiből gőzpamacsok szállingóznak az ég felé. A kráter el van kerítve, de ez csak jelzésértékű védelem: néhány éve két spicces amerikai úgy döntött, hogy leszaladnak a meredélyen. Mindketten lezuhantak, egyikük meg is halt, cserébe bekerült az útleírásokba. A néhai turista botorsága már csak azért is szánandó, mivel pár száz méterrel odébb szuveníresbódé kínál mindent, ami egy vulkánból kitermelhető. Díszes dobozkákban árulják a különböző színű és formájú kőzeteket, sőt, még porított vulkáni bazaltból készült szobrok is kaphatók. Bár annak a lelkére azért kíváncsi lennék, aki a Vezúv pereméről egy kályhaezüstszínűre fújt szfinxszel tér haza…

Lefelé haladva elromlik az idő, felhőfoszlányok telepednek a nyakunkra, és egészen Pompeji faláig kísérnek. A hetven hektáron elterülő kísértetváros szívbe markoló élménnyel ajándékozza meg a látogatót. Egy letűnt kor borzalmas napja, 79. augusztus 24-e dermedt itt bele az örökkévalóságba, amikor a Vezúv kétharmada felrobbant, húszméteres forró hamuval borítva be az ókori Róma legfényűzőbb idegenforgalmi centrumát. A kitörés napjától Pompeji halott város. A házaknak nincs tetejük, csak a falak maradtak és a kísérteties hangulat. Az utcakőben ott van az egykori szekerek kereke koptatta vájat, végigsimíthatjuk a Cave canem (Óvakodj a kutyától) feliratot, látunk pékséget, bordélyházat, fürdőt és hálószobát, miközben szemünkkel egyre azt az egy pillanatot keressük. A múlandóságét.

Kifelé menet valószínűleg mindenkinek ugyanaz jár a fejében: ha így múlik el a dicső világ, vajon mi marad majd belőlünk, mit sem sejtő, névtelen utódokból? Odakint, a kávézó előtt szuvenírárus kínálgatja nagy hangon a portékáját, de valahogy nincs kedvem meghallani. Inkább újra megtapogatom azt az aprócska követ, amelyet még a Vezúv peremén süllyesztettem a zsebembe. Milyen kicsi, és mégis képes megállítani az időt.

A világhírű pizza után csokifagyit ehetünk

Ha az ember Nápolyban megéhezik, érdemes kipróbálnia a mistura di frittát, ami rántott tengeri herkentyűk ínycsiklandó halmaza, de a spaghetti con vongole is nagyon finom – ez nem más, mint apró fehérkagylókkal és petrezselyemmel készített fokhagymás tészta. Az idő, illetve a pénztárca szorításában persze egy pizza is jó döntés errefelé – ráadásul autentikusabb helyen már nem is falatozhatnánk, hiszen a helyiek meg vannak róla győződve, hogy a világhírű tésztát ők találták ki. Akár az álló, akár az ülő étkezést választjuk, desszertnek mindenképp a méltán híres olasz fagylaltot kóstoljuk meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában