Ország-világ

2007.08.16. 17:32

Ősszel a nagycsaládosok az utcára vonulnak

Ősszel az utcára vonulnak a nagycsaládosok – ezt közölte csütörtökön Morvayné Bajai Zsuzsanna.

T.G.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) azért szervez utcai demonstrációt, mert elégedetlen a közoktatásban kialakult helyzettel – jelentette ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen tartott sajtótájékoztatón a NOE elnökhelyettese. Morvayné azért ítélte szükségesnek az utcai megmozdulást, mert az iskola-összevonások és bezárások, valamint a kötelező óraszám emelése számos problémát vetnek fel. Az elnökhelyettes szerint a közoktatás több területe – így például a tehetséggondozás – „lopakodó módon” tandíjassá válik.

Morvayné felhívta arra is a figyelmet: idéntől a gyermeküket egyedül nevelők nem jogosultak ingyenes tankönyvre, kedvezményt csak a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők, a fogyatékos, vagy speciális nevelési igényű tanulók kaphatnak. Tény: a költségvetés a tavalyi 7,7 milliárd forint helyett idén jóval kevesebbet, 6,43 milliárdot különített el az ingyenes tankönyvekre. A fenti szigorítások jegyében csökken a támogatott diákok száma is: 740 ezerről 520 ezerre. Az egyedülálló szülőkkel kapcsolatos megszorítást a többi között azzal indokolták a kormánypárti döntéshozók: manapság sokan már nem házasodnak össze, így a „szóló” anyukák gyakran nem is rászorultjai a segítségnek.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke kijelentette, a közoktatás nem csak a civil szervezetek ügye, hanem össztársadalmi ügy, a közjó része; a jelenlegi oktatásban zajló folyamatok pedig éppen ezt, vagyis a közjót csorbítják. Ez ellen pedig minden lehetséges eszközzel fel kell lépni – fűzte hozzá. A PDSZ elnöke úgy látja, az iskolai leépítések mögött nem szakmai, hanem kizárólag takarékossági okok állnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában