Ország-világ

2007.08.04. 18:00

Reneszánszát éli újra a magyar tenger

BAMA

A kormány Magyarország megújítását illetően arra törekszik, hogy azokba a területekbe is több pénzt fektessen, amelyek úgymond meg „lefedetlenek”, amelyekben vannak még kihasználatlan erőforrások. Budai Bernadett kormányszóvivő szerint ilyen a turizmus is, ami a nemzeti össztermék (GDP) kilenc százalékát adja és 400 ezer embernek biztosít munkát.

Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: a Balaton reneszánszát éli, a tóparton az első öt hónap adatai alapján – tehát a kánikulai napok statisztikája nélkül – mintegy 18-20 százalékos volt a belföldi turisták vendégéjszakái számának emelkedése. A nemzetgazdaság egyik legkomolyabb szolgáltató ágazata a turizmus, amelyre a kormány a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 2004-2006 között 31 milliárd forintot fordítot.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere kifejtette: három fejlesztési ütemben megújul Füred történelmi belvárosa – a fejlesztés a Balaton Ékköve elnevezésű programként ismert –, s az első ütem beruházásaihoz 2005-ben közel 400 millió forintos támogatást biztosított a kormány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában