Ország-világ

2007.08.27. 14:53

Tovább gyorsult a lakosság fogyása

Drasztikusabb volt a népességfogyás az év első felében mint tavaly, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséből tegnap. Január-június között 46.718 gyermek született és 67.138 lakos hunyt el, a természetes fogyás így 1800 fővel haladja meg a 2006. első félévit.

BAMA

A fogyás gyorsulásáért a kevesebb élveszülés okolható, ugyanis 1500-zal kevesebb csecsemő látta meg a napvilágot az első hat hónapjában, mint a tavalyiban. Eközben kis mértékben – 300 fő – nőtt a halálozások száma is. Ezer lakosra 13,5 halálozás, 9,4 élveszületés és 5,8 csecsemő halott jutott, ez utóbbi 0,6 ezrelékponttal meghaladta az egy évvel korábbit. A 20.420 fős természetes fogyásnál az ország lakossága lényegesen kevésbé, mintegy 11 ezer fővel fogyott, ugyanis majd 10 ezerrel több bevándorló érkezett hazánkba, mint ahányan elhagyták az országot. Magyarország lakosságának becsült lélekszáma a vizsgált időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt.

Évek óta töretlenül gyengül a házasodási kedv is: míg tavaly első félévben több, mint 18 ezer házasságot kötöttek, addig idén az első hat hónapban 16.830 pár mondta ki a boldogító igent, ami 7 százalékos csökkenés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában