Ország-világ

2007.10.11. 17:20

Az MSZP beperli a Heti Választ

Soha senki nem járult hozzá az MSZP székházbérleti költségeihez, a szocialista párt ezért bepereli a Heti Válasz című hetilapot, mert megsértette az MSZP jó hírnevét - közölte Nyakó István csütörtökön.

BAMA

A szocialista párt szóvivője elmondta: az MSZP 2007. február 20. óta, 2008. december 31-ig bérel helyiségeket a Vérmező úti irodaházban, két emeleten összesen 1.143 négyzetméteren, 10 euró/négyzetméter bérleti díj mellett. A párt használja az épület gépkocsi-tárolóját, valamint 875 forint/négyzetméter/hó áron üzemeltetési és fogyasztási díjat is fizet. Számla ellenében, előre fizetünk, a fizetési határidő minden teljesítést követő hó 10-e - tette hozzá. Nyakó közölte: a székházbérlésről szóló cikk szerzői nem kérdezték meg az MSZP-t. Véleménye szerint Kósa Lajosnak is bocsánatot kell kérnie a párttól, mert az ellenzéki politikus a nap folyamán a lap közölt információira hivatkozva kijelentette: jogellenesen módosítottak adatokat a Magyar Turizmus Zrt. üvegzseb nyilvántartásában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában