Ország-világ

2007.11.22. 16:29

A kudarc után menesztették az angol kapitányt

A várakozásnak megfelelően menesztették Steve McClarent, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát. A döntés már szerda este megszületett, azt követően, hogy a nemzeti együttes hazai környezetben 3-2-re kikapott a horvát csapattól.

É. S.

A horvátoknak már nem volt tétje a mérkőzésnek, mivel ők már korábban bebiztosították a továbbjutásukat. Az angoloknak egy döntetlen is elég volt az üdvösséghez, miután a már szintén tét nélkül játszó Izrael legyőzte az oroszokat, pedig már azzal is megvádolták az izraeli csapatot, hogy az oroszok továbbjutását fogják segíteni. A Wembley mély talaján azonban a horvátok negyedóra alatt kétgólos vezetést szereztek. Kranjcar távoli löketét, a Liverpool évek óta állandóan kölcsönadott kapusa – ezúttal az Aston Villának –, Scott Carson bevédte, majd Olic ugrott ki a leshatárról, s cselezte ki az angol kapust. A szünetben az angolok Beckhamet is becserélték. A második félidőben előbb Lampard rúgott be egy véleményes tizenegyest, majd Crouch belőtte a továbbjutáshoz elégséges egyenlítő találatot. A nemrég még lázas, csereként beállt Petric azonban a 77. percben a hosszúba bombázott, így az angolok hazai pályán véreztek el.

Az oroszok hozták a kötelezőt, s Szicsev góljával idegenben legyűrték Andorrát. Pedig az izraeli, 90. percben elbukott meccs után az orosz futballdrukkerek sem bíztak az Eb részvételben. Az egyik legnagyobb orosz fogadóiroda szerint szinte senki sem tett fel jelentős tétet az angolok vereségére, márpedig ez az egyik alapvető feltétele volt a szbornaja továbbjutásának az Eb-selejtezőkről. Pedig aki a horvátokra fogadott, gyakorlatilag megtízszerezhette a pénzét. Anglia 1994-ben maradt le fontos tornáról, akkor az egyesült államokbeli világbajnokságról. Európa-bajnokságról legutóbb 1984-ben hiányzott. McClaren kirúgása hivatalossá a szövetség végrehajtó bizottságának csütörtök reggeli ülésén vált. A bukott edzővel együtt távozik segítője, Terry Venables is.

Az elmúlt hetekben felerősödtek azok a vélekedések, melyek szerint a szakvezetőnek mennie kell, és sokan úgy vélték, ez a lépés akkor is szükséges, ha csapata Eb-szereplővé lép elő a selejtezősorozat zárultával. A Sex Pistols újjáalakuló koncertjein Johnny Rotten-nek is első számú követelése volt a pogózó punkok előtt, hogy menesszék McClarent. McClaren a 2006-os világbajnokság után vette át a válogatott irányítását, korábban a svéd Sven-Göran Eriksson mellett tevékenykedett. Lehetséges utódaként José Mourinhót, a Chelsea volt portugál vezetőedzőjét, illetve Martin O''Neillt, az Aston Villa trénerét emlegetik, de felmerült Guus Hiddink, Alan Shearer és Jürgen Klinsmann neve is. Mourinho számít favoritnak, brit fogadóirodáknál hét a kettőhöz adják a kinevezését, annak ellenére, hogy a portugál szakember jelezte: nem érdekli a feladat.

Fabio Capello azonban bejelentkezett a posztra. „Fantasztikus feladat lenne, a legjobb korban vagyok, hogy megvívjam ezt a csatát” – mondta a 61 éves olasz mester, akit nyáron annak ellenére elküldtek a Real Madridtól, hogy megnyerték a bajnokságot. A Milan, a Juventus és a Roma egykori trénere szerint Anglia azért szerepel évek óta a várakozások alatt, mivel túl sok külföldi futballista játszik a bajnokságban, az angoloknak így alig jut szerepe a hazai pontvadászatban. Ráadásul egy teljesen más rendszert játszanak klubszinten, mint a válogatottal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában