Ország-világ

2007.11.29. 17:40

Bérhátrányban a nők

Noha Magyarországon az utóbbi évtizedben a felére csökkent a nők és férfiak bére közötti különbség, a helyzet még mindig nem túl rózsás. A nők bruttó bére ugyanis átlagosan 11 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké.

Tóth Marcella

Egymillió forintra büntetett egy céget tavaly augusztusban az Egyenlő Bánásmód Hatóság amiatt, hogy egy gyártósoron dolgozó női alkalmazott a férfiakénál alacsonyabb órabért kapott. A panaszos nőnek 385 forintos órabért fizetett a társaság, míg az azonos beosztásban dolgozó férfiak 430-600 forint között kerestek óránként. A fenti eset csak egy a sok közül, amikor az azonos munkakörben dolgozó nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint például az oktatásban a férfiak átlagosan havi bruttó 200 ezer forintot kerestek tavaly, ezzel szemben a nők csak 171 ezret.

Sok esetben már a felvételnél tetten érhető a nőkkel szembeni diszkrimináció. Még mindig elterjedt az a nézet, hogy a fiatal nő azért nem jó, mert később elmegy szülni, a kisgyermekes anya sokat hiányzik majd, ha a lurkók betegek, a negyven-ötven évnél idősebbek pedig már nem értenek semmihez – tapasztalja Egerszegi Dorottya, a Nők a munka világában egyesület elnöke. A nők már a béralkunál sem tudják olyan jól érvényesíteni az érdekeiket, mint a férfiak. Később pedig azért is alacsonyabb lesz a fizetésük, mert a gyermekvállalás miatt több inaktív periódus is van az életükben – tette hozzá.

Mindezek ellenére optimizmusra adnak okot az Eurostat (Európai Közösségek Statisztikai Hivatala) legfrissebb, 2005-ös adatai. Eszerint ugyanis folyamatosan javul a helyzet Magyarországon. A nők bruttó bére két évvel ezelőtt átlagosan 11 százalékkal volt alacsonyabb, mint a férfiaké. Noha ez az adat sem túl rózsás, már a fele a 1995-ös 22 százaléknak.

A magyarországi adat különösen kedvezőnek mondható az Európai Unió egészét megvizsgálva. A tagállamok átlagában ugyanis 15 százalékos a fizetéskülönbség a férfiak javára. „Ez azt jelenti, mintha évente mintegy 53 nap után nem kapnának  fizetést a nők” – érzékeltette a problémát korábban Gurmai Zita, az Európai Parlament szocialista párti képviselője, a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság alelnöke.

Annak ellenére jelentősek a fizetésbeli különbségek, hogy már az 1957-es Római Szerződés rögzítette a nemek közötti esélyegyenlőség elvét, különös tekintettel a férfiak és nők azonos bérezésére. Elsőként a francia kormány elégelte meg a diszkriminációt: azt tervezi, hogy pénzbüntetéssel sújtja azokat a vállalatokat, amelyek nem tartják be a férfiak és a nők fizetésének kiegyenlítéséről szóló törvényt. A jogszabály érvényesítésének eszközeiről most folynak a tárgyalások a francia kormány, illetve a szakszervezetek és a vállalatok képviselői között. A tervek szerint a cégeknek minden évben az üzemi tanácsok elé kell majd tárniuk az azonos beosztásban dolgozó nők és férfiak fizetéséről szóló kimutatásokat, amelyeket országosan egységes sablonok alapján készítenek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában