Ország-világ

2007.11.03. 06:07

Lejár a „héják” kora?

Bár az országban uralkodó hangulat nem ezt mutatja, úgy tűnik, a többség számára mégis csak azok a politikusok az elfogadhatóbbak, akik nem csupán konfrontációra képesek. Mert egy idő után mindenki belefárad a harcba.

Stanga István

Ha az ember egy kicsit alaposabban is hajlandó elmélyülni annak a most októberben elvégzett felmérésnek az eredményeiben, amely a Századvég-Forsense nevéhez köthető, igen érdekes, sőt, tanulságos megállapításokra juthat. Az nem különösebben nagy felfedezés, hogy a politikusokról kialakult kép úgy általában elég lehangoló, ámbár a  rokonszenv-indexek vizsgálatakor ezúttal nem elsősorban azokra érdemes figyelni, akik a lista utolsó helyeit foglalják el (ők mindanniyan a kormánypártokhoz tartoznak), hanem azokra, akiknek a megítélése mindkét táborban – bár természetesen különböző mértékben – pozitív. Nos, ez utóbbi körben említhetjük meg például Kósa Lajost, Szili Katalint, Dávid Ibolyát, Fodor Gábort, vagy éppen Varga Mihályt (és persze, Sólyom Lászlót, de – mint tudjuk – a köztársasági elnökök hagyományosan jó értékelésre számíthatnak).

Teljesen más azonban a helyzet, ha azt vesszük górcső alá, vajon mi is a vélemény a két „vezérről”, azaz Gyurcsány Ferencről és Orbán Viktorról.  Azon aligha csodálkozhatunk, hogy a híveik között mindketten rendkívül népszerűek, és persze, azon sem, hogy a túloldalon enyhén szólva sem ennyire kedvező a róluk kialakult kép. Emellett abban sincsen semmi meglepő, hogy a kormánypártiaknál lényegesen jobb „érdemjegyeket” kapó ellenzékiek mutatóit éppen Semjén Zsolt és Mikola István szereplése rontja le. Nem meglepő – mondom –, hiszen a neveket és a hozzájuk tartozó személyiségjegyeket figyelve, nyugodtan kijelenthető: a választók szimpátiájára elsősorban azok tarthatnak igényt, akik a gondolkodásmódjukkal, a szavaikkal, a tetteikkel sokkal inkább integrálni, semmint megosztani igyekeznek.

Noha nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni a fentiekből, de számomra azért mégis megnyugtató, hogy az emberekben – minden indulatuk, vélt vagy valós sérelmeik dacára – él valamiféle vágy egy békésebb, nyugodtabb, toleránsabb légkör iránt. És ez különösen azoknak lehet rossz hír, akik mindkét oldalon hosszú évek óta azon igyekeznek (véleményem szerint abszolút tudatosan és – sajnos – sikerrel), hogy az országot politikailag, érzelmileg, stb. kétfelé osszák. Noha a „MI értékesebbek, erkölcsösebbek, vagyunk, mint ŐK, és az igazság is a MI oldalunkon áll”-féle megközelítések valóban alkalmasak voltak (és talán még mindig azok) a „hadseregek” egyben tartására, mozgósítására, az a meggyőződésem, hogy hosszabb távon ez a módszer, illetve az erre alapozó politika halálra van ítélve.

De ugyanez a sors vár majd azokra a politikusokra is, akik (bizonyos mértékig az egyéniségüknek, a  habitusuknak „köszönhetően”) kizárólag a csatározásra, a konfrontációra képesek, s elutasítják akár a legcsekélyebb kompromisszumot is. És, akik mind a mai napig egyszerűen képtelenek belátni, hogy egy egész országot nem lehet a végtelenségig „harckészültségben” tartani. Azt persze, hogy ténylegesen mikor jár le az idejük, nem tudom megmondani. De bízom abban, hogy már nem kell sokat aludnunk odáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában