Ország-világ

2008.01.22. 17:48

Bukás után előléptetés

Februártól megújul a MÁV-Start Zrt. igazgatósága. Kákosy Csaba miniszter tegnapi bejelentése szerint Kozák Tamás, a MÁV Cargo eddigi vezetője lesz a a társaság új vezérigazgatója.

Vizer Helga - Vég Márton

„Nem az okozott problémát január 2-án, hogy egy téves időjárási helyzetértékelésnek köszönhetően kevesebb vonat járt. Hanem az, hogy a vasúttársaság nem kezelte megfelelően a kialakult helyzetet. Nem tájékoztatta megfelelően sem a pályaudvarokon várakozó utasokat, sem a nagyközönséget” – ismételte meg korábbi helyzetértékelését Kákosy Csaba közlekedési miniszter a MÁV-START Zrt. rendkívüli vezetői értekezletén.

Mint ismert, a mulasztás miatt a miniszter január 3-án kezdeményezte a MÁV-START igazgatósága felmentését, és a felügyelő bizottság megújítását. A vasúttársaság vezetőinek trónfosztását követően így új személyeket kellett keresni a posztokra. A keresést végül „házon belül” oldották meg.

Kákosy bejelentette az új vezetőket és tagokat, akik február elsejétől töltik majd be tisztségüket. A MÁV-START vezérigazgatói posztját Kozák Tamás, a MÁV Cargo Zrt. volt vezetője tölti majd be jövő hét péntektől, aki egyébként tagja volt annak az igazgatóságnak is, amelyet Kákosy miniszter felmentett az Újév második napján történt vasúti káosz miatt. A megújult felügyelő bizottság elnöki pozíciójában pedig Aba Botond bukott BKV-vezért köszönthetjük februártól.

A miniszteri kezdeményezés nyomán nemcsak a nevek, a létszám is változott: az eddigi ötről, hét fősre bővült a MÁV-START igazgatósága, de a felügyelő bizottságban is történt létszámemelkedés: három fő helyett öten fogják ellátni a feladatokat.

Kákosy Csaba ettől a csapattól is utasbarát szemléletet vár el. „Alapvetően nem pénz kérdése, hogy a szerelvények tisztábbak, a pénztárak előtti sorok rövidebbek, a vonatok pontosabbak legyenek” – mondta a miniszter.

A bejelentést követően Kozák Tamás, leendő vezérigazgató felvázolta jövőben elképzeléseit, terveit. Mint mondta: „Az elkövetkezendő években többek között a szolgáltatás színvonalának emelésére, az infrastruktúra fejlesztésére, illetve a bliccelők visszaszorítására szeretnénk helyezni a hangsúlyt”.

Lapunk kérdésére azt is elmondta: a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásaik során továbbra is az üzletpolitikájukhoz fogják magunkat tartani.

„Semmivel sem kisebb a káosz a kormányban és a MÁV felsővezetésében, mint január 2-án a vonatforgalomban volt” – írta közleményében Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője emlékeztetett: akkor sok vonat késve vagy egyáltalán nem közlekedett, úgy, hogy erről az utasokat senki sem tájékoztatta. Az új közlekedési miniszter elvileg emiatt menesztette a MÁV-START igazgatósági tagjait. Ezek után több mint különös, hogy egyikük – bukás helyett – mégis inkább kitüntető előléptetésben részesül: a MÁV-Start vezérigazgatója lehet – fogalmazott.

„A kormányzat kapkodó, teljesen koncepciótlan és átgondolatlan döntéseket hoz a magyar vasúttal kapcsolatban. Semmibe veszik az utasokat, a közszolgáltatásokért viselt állami felelősséget. Ettől megy tönkre a magyar vasút, és ettől megy tönkre Magyarország” – fejtette ki.

Gaskó örül a váltásnak, nem lesz sztrájk?

Gaskó István, a Liga szakszervezetek elnöke lát lehetőséget a sikeres együttműködésre az új vezetéssel: „Kozák úrral a cargo-s működési ideje alatt is mindig sikerült megállapodnunk. Remélem ez most is így lesz. Bízom tárgyalásaink pozitív végkimenetelében. Mellékesen a MÁV-STARt 2008-as üzleti tervezete tartalmazza követeléseinket” – mondta kérdésünkre. Márpedig ha ez így van - tehetnénk hozzá -, akkor még az is lehet, hogy elmarad a februárra beharangozott újabb sztrájk. Amúgy az érdekképviselet a munkabeszüntetés kezdési időpontját még nem pontosította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában