Ország-világ

2008.01.31. 17:57

Bv-botrány: nyugdíjba menekültek az érintettek

„Terveink szerint visszahívnánk már nyugdíjazott vezetőket, hogy segítségükre legyenek a fiatal büntetés-végrehajtási parancsnokoknak” – mondta csütörtökön Juhász Gábor.

V. M.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára hozzátette: mivel a büntetés-végrehajtásban dolgozók aránylag fiatalon nyugdíjba vonulhatnak, az intézmények kétharmadában jelenleg többnyire 30 év körüliek a parancsnokok. Indoklásul elmondta, hogy a vezetők jelentős része, mintegy 60 százaléka nyugdíjba vonult 2005-2006-ban. Mint ismert, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt a Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy ember ellen emelt vádat, részben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága állományába tartozó intézetparancsnokok, részben polgári személyek ellen, mert pénzért két büntetés-végrehajtási intézetben előnyökhöz juttattak elítélteket.

„Az érintett tisztek, amikor tudomást szereztek arról, hogy ellenük eljárás folyik, igyekeztek elmenekülni nyugdíjba, s az ő hivatali elődei elengedték őket” – mondta Juhász. A korrupcióval kapcsolatban közölte, ahhoz, hogy ilyen visszaélés többé ne fordulhasson elő, a tervezett intézkedések között szerepel, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozó fiatal parancsnokok mellé tapasztaltabb munkatársakat hívnának vissza, akik egyfajta mentorként segítenék a fiatalokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában