Ország-világ

2008.03.19. 16:39

A hat százalékot súrolhatja az idén a pénzromlás üteme

A korábbi 4,8 százalékról 5,9 százalékra emelte az idei inflációs várakozását a kormány – jelentette be Veres János pénzügyminiszter. Ez a tavalyi 8 százalékos inflációhoz képest mindenképpen javulás, ám még mindig távol van az EU által elvárt mértéktől.

Tóth M.

Nemcsak a pénzromlás ütemének előrejelzésén módosított jelentősen a kormány: a GDP Magyarországon az idén várhatóan csak 2,4 százalékkal nő, szemben a novemberben remélt 2,8 százalékkal és a tavalyi, mindössze 1,3 százalékos bővüléssel. A pénzügyminiszter ugyanakkor megerősítette, hogy az államháztartás hiánya nem változik a korábban prognosztizálthoz képest. Vagyis 2008-ra éves szinten 4 százalékos, önkormányzatokkal együtt 4,4 százalékos hiányra számítanak.

A módosítást Veres János elsősorban a világgazdasági körülményekkel, az USA és az Európai Unió tagországainak kilátásainak romlásával, valamint a hitelpiaci zavarokkal indokolta. A szaktárca azzal számol, hogy a bruttó átlagkeresetek a 7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalék helyett 6,3 százalékkal emelkednek. Összességében így a reálbérek várhatóan 0,4 százalékkal nőnek az idén.

„Nem érte meglepetésként a piac szereplőit a gazdasági mutatók módosítása” – mondta el érdeklődésünkre Barca György. A K&H vezető elemzője szerint a piac korábban is hat százalék körüli inflációra számított. A szakember azzal számol, hogy a Magyar Nemzeti Bank márciusban, negyed, majd áprilisban további negyed százalékkal emeli a jegybanki alapkamatot, éppen az infláció visszaszorítása érdekében.

Hét százalékkal ér kevesebbet a fizetés

A januárban 6,8 százalékkal csökkentek reálkeresetek előző év azonos időszakához képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentéséből. Ehhez erőteljesen hozzájárult, hogy a vizsgált időszakban 7,1 százalék volt az infláció. A bruttó átlagkeresetek összességében 1,5, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206 ezer, míg nettó fizetése 125 ezer volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában