Ország-világ

2008.03.26. 12:26

A szakszervezet visszautasítja a pedagógusok felelősségét

A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) visszautasít minden olyan vádat, ami a brutális tanulói magatartásért és cselekedetért minden körülmények között a pedagógusokat teszi felelőssé - közölte Tóth József, az MKSZSZ elnöke szerdán az MTI-vel.

BAMA

A tömörülés elnöke rövid állásfoglalásában azt írta: úgy gondolják, hogy a diákok magatartásáért, szorgalmáért, teljesítményéért a család, az iskola és a társadalom egyaránt felelős. A Blikk pénteken egy mobiltelefonnal felvett videó alapján számolt be arról, hogy egy VIII. kerületi középiskola egyik 16 éves diákja fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette. A lap beszámolója szerint az érintett pedagógust annyira megviselte az eset, hogy benyújtotta felmondását, s jelenleg idegszanatóriumban kezelik.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn beszélt arról, hogy a parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordul az elmúlt hetek tanárverései miatt. A házelnök az MTI-nek elmondta: azt kéri Szabó Zoltántól, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint azt is, hogy szükséges-e javítani a diákok erkölcsi nevelésén, és ha igen, akkor miként lehet ezt a munkát elvégezni. Közéleti személyiségek és civilek az ügy kapcsán szintén hétfőn, az MTI-hez eljuttatott nyílt levélben követelték, hogy a mindenkori kormányzat biztosítsa a pedagógusi hivatás korszerű anyagi és erkölcsi feltételeit.

Pedagógus szakszervezetek kedden üdvözölték a házelnök kezdeményezését,Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus  Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint az oktatási bizottságnak át kell tekintenie a vonatkozó jogszabályokat azok alkalmazhatósága, illetve módosítása szempontjából. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elítélte és tarthatatlannak tartja azt a helyzetet, hogy az iskolákban munkájukat végző pedagógusokat egyre gyakrabban és egyre  súlyosabb atrocitások érik.

Az érintett iskola igazgatónője, Süveges Éva kifejtette: a fizikatanár hibás abban, hogy nem tudott fegyelmet tartani az osztályban. Mint mondta: az erőszakoskodó diák "nem egy agresszív, nem egy durva gyerek", hanem "szereplési mániával küzdő" fiatal, aki folyamatosan produkálja magát. Véleménye szerint a tanár "az első számú felelős" azért, hogy az óráján mi történik, noha az is igaz, hogy "a gyereknek nincs joga átvenni a hatalmat, és a gyereknek a bűnét sem mentjük".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában