Ország-világ

2008.03.17. 16:34

Az OVB már pénteken tájékoztatta Szili Katalint a jóváhagyott népszavazási kezdeményezésekről

Az Országos Választási Bizottság (OVB) már pénteken tájékoztatta az Országgyűlés elnökét arról, hogy az Alkotmánybíróság hat népszavazási kezdeményezést hagyott jóvá jogerősen - közölte a távirati iroda érdeklődésére hétfőn Szigeti Péter, az OVB elnöke.

BAMA

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn, a napirend megszavazása előtt ismertette az OVB elnökének levelét. Közölte, hogy az ügyet kiadja az alkotmányügyi bizottságnak, hogy tárgyalja  meg és készítse elő, majd ismertette, hogy az Országgyűlésnek április 14-ig kell dönteni arról, hogy elrendelik-e a népszavazást ezekben a kérdésekben. A népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény szerint fakultatív, (mérlegelés alapján elrendelt) népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezést a köztársasági  elnök, a kormány, illetve az országgyűlési képviselők egyharmada  nyújthat be az OVB elnökéhez. Az OVB dönt a konkrét kérdés hitelesítéséről, a hitelesítés eredményéről pedig az OVB haladéktalanul tájékoztatja az Országgyűlés elnökét.

Az Országgyűlés elnöke a feltételeknek megfelelő kezdeményezést a tájékoztatás kézhezvételét követő legközelebbi ülésnapon bejelenti, az Országgyűlés pedig köteles a kezdeményezést napirendre tűzni, és megtárgyalni. A házelnök bejelentését követő 30 napon belül pedig a képviselők egyszerű többsége dönt a népszavazás elrendeléséről. Az Országgyűlés elnöke a népszavazás elrendeléséről három napon belül tájékoztatja a köztársasági elnököt. Az Alkotmánybíróság múlt héten döntött Lendvai Ildikó frakcióvezető és 147 képviselőtársa, valamint Semjén Zsolt, a KDNP és Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetőinek 151 ellenzéki  képviselőtársukkal benyújtott népszavazási kezdeményezései ügyében.

A szocialisták kezdeményezései közül ötnek adott zöld utat a testület. Ezek között szerepel, hogy a pártok a központi költségvetésen kívül csak természetes személyektől fogadhassanak el támogatást; szűnjön meg az országgyűlési képviselők elszámolási  kötelezettséggel nem terhelt költségtérítése; az országgyűlési  képviselői és a polgármesteri tisztség ne legyen összeférhető; az  állami vezetőknél rendszeresen vagyongyarapodási vizsgálatot  folytassanak le; a jogszabályban meghatározott munkakört betöltő  köztisztviselőknél ugyancsak rendszeresen vagyongyarapodási  vizsgálatot folytasson le az adóhatóság. Az ellenzéki képviselők kezdeményezési közül annak adott zöld utat a testület, amely arra vonatkozik, hogy törvény tegye kötelezővé a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az  országgyűlési képviselők vagyongyarapodásának évenkénti vizsgálatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában