Ország-világ

2008.03.27. 10:42

Egygólos szlovén siker Zalaegerszegen

1-0-s vereséget szenvedett a labdarúgó-válogatottunk Zalaegerszegen szerda este Szlovénia csapatától. A gyenge, unalmas mérkőzésen kiderült, Gera és Hajnal nélkül nem létezik magyar futball.

BAMA

Az első félidő szinte eseménytelenül telt. A szlovén Novakovic lövését blokkolta a 16-oson Juhász, míg a másik oldalon fél óra elteltével Priskin fejesét védte könnyedén Handanovic. A második játékrész első komolyabb helyzete Szlovéniának hozott vezetést az 59. percben, Sisic szemfülesen labdát szerzett, aki Novakovicot indította, majd a magyar kapus előtt Novakovic visszapasszolta Sisicnek, ő pedig könnyedén gurított 6 méterről az üres kapuba. A mérkőzés vitatható mozzanata volt, amikor Oroszt az egyik szlovén védő a 16-os vonalán felrúgta, a játékvezető azonban csak szabadrúgást ítélt.

„A mai magyar futball Gera és Hajnal nélkül nehezen létezik, nemzetközi szinten kellenek olyan játékosok, akikben van erő, most ez nem volt meg mindenkiben. Fél óra után lehetett érezni, hogy messze vagyunk a támadójátéktól. A második félidőben muszáj volt kockáztatni, gyakorlatilag négy csatárral játszottunk. Egyszerűen ma nem volt minőségi játékunk” - nyilatkozta a mérkőzés után Várhidi Péter szövetségi kapitány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában