Ország-világ

2008.03.09. 22:07

Gyurcsány: győzött a papírforma

Az emberek többsége úgy voksolt: ha lehetősége van ingyen is megkapni a szolgáltatást, amiért eddig fizetett, akkor ingyen szeretné megkapni. A papírforma győzött, az emberek a pénztárcájukra hallgattak. Természetesen ezt a döntést a kormány tudomásul veszi – mondta el az MSZP központjában Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke.

BAMA

A kormányfő hozzátette ugyanakkor: ami a népszavazás eredeti és végső célját illeti: vagyis, hogy alkalmas-e arra, hogy elkergesse a kormányt, a voksolás vereséget szenvedett. Ezt a politikai célt nem tudta, és nem is fogja tudni elérni. Nem változott meg abban a kormány véleménye, hogy jobb felsőoktatás és jobb egészségügyi ellátás kell – hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez több pénzre van szükség, és pénze csak az embereknek van. „Azt mondani, hogy önöknek nem kell fizetni, majd fizetni fog az állam, ez az emberek becsapása, nem lehet egyik kézzel adni, a másikkal meg elvenni” – fogalmazott Gyurcsány. „Az eredmény figyelmeztet arra, hogy sokkal többet kell tenni annak érdekében, hogy az emberek értsék ezeket az összefüggéseket” – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy véli: nehéz szétválasztani, hogy milyen motívumok voltak az egyes választók fejében: van, aki a konkrét kérdésre válaszolt, de vannak, és lehetnek olyanok, döntően a jobboldal támogatói között, akik a kormánnyal kapcsolatos véleményüknek adnak hangot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában