Ország-világ

2008.03.31. 15:45

Háromezer fővel karcsúsodik idén a közszféra

Újabb háromezer közszolga elbocsátásával számol a kormány a konvergencia-programra (az euró átvételéhez szükséges gazdasági kiigazításokat tartalmazó középtávú terv) hivatkozva.

BAMA

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára megdöbbentőnek tartja a tervet, hiszen a költségvetési szférában 2006. június-2007. december között kilencvenezerrel csökkent az álláshelyek száma. A minisztériumok száma 2006 közepétől 11-re, az ott foglalkoztatottaké az év végére 30 százalékkal mérséklődött, míg a kötelező létszámcsökkentés és a szervezeti intézkedések révén 10 700 fővel lettek kevesebben a közalkalmazottak és köztisztviselők.

 Megkeresésünkre a Kormányszóvivői Iroda képviselője elmondta: „A kormány 2006-ban indította el a közigazgatás reformját, átalakítva a 17 év alatt megkövesedett, számos szempontból elavult viszonyokat. Az elmúlt időszakban a kormány végrehajtotta azokat a lépéseket, amelyek szükségesek egy olcsóbb, magasabb színvonalú, ügyfélbarát módon működő közigazgatás megteremtéséhez. 2006-ban és 2007-ben megtörtént a közszférában a szükséges létszám-racionalizáció, az említett 3 ezer fős létszámcsökkentés a tavaly megszületett döntések idei évre áthúzódó hatása. 2008-ban tehát nem beszélhetünk már újabb elbocsátásokról, hanem arról, hogy a tavalyi elbocsátásokkal idén még kb. 3 ezer fővel csökkenhet a költségvetési szektorban az álláshelyek száma."

A Pénzügyminisztérium honlapján elérhető konvergencia program tartalmazza az erre irányadó információkat. Ebben az szerepel, hogy „A költségvetési szektor létszámleépítésének áthúzódó hatása némileg érzékelhető lesz még 2008-ban is” , illetve hogy „2008-ra pedig további 3000 fős csökkenés prognosztizálható. Mint ismert, a közszférában egyedi módja van a felmentésnek, az elbocsátásnak, ezért történhet meg, hogy a tavalyi év létszámleépítés az idei évre is hatással van.” Ma hozzávetőlegesen 730 ezer fő a közszféra létszáma. 2003-hoz képest 90 ezer fővel, a 2006. év végén foglalkoztatottak számához képest 50 ezer fővel csökkent a létszám.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában