Ország-világ

2008.03.10. 15:00

Ittzés János: válasz Balatonőszödre

A népszavazás eredménye, amely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése mellett állt ki, messze túlmutat az éppen aktuális pénzügyi kérdéseken, s egyértelműen a balatonőszödi beszédnek és az azóta folytatott kormányzati politikának a következménye - nyilatkozta Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hétfőn az MTI-nek.

BAMA

A népszavazási eredményekben az is benne van, hogy 300 forintot szívesen takarít meg az ember, de azért a népszavazás részvételi arányaiban és egyértelmű állásfoglalásában jelentős "kritika és ítélet" van a kormányt illetően - fogalmazott. Ittzés János elmondta, hogy a felsőoktatási részhozzájárulás elvetése közvetlenül érinti az Evangélikus Hittudományi Egyetemet, amely 150 fős létszámával nem tartozik a legnagyobbak közé, s így a kieső pénz pótlása sem okoz akkora problémát.

Ismertetése szerint az egyetemi tanács a népszavazás rájuk eső következményeit ezzel együtt megtárgyalja a közeljövőben, és elvi döntést hoz a kompenzációra. Értetlenségének adott hangot ugyanakkor, hogy a kormányzat a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszűnése miatti bevételkiesés kompenzációját nem látja kivitelezhetőnek. Szerinte ez nem akkora tétel, ami megrendítené a magyar költségvetést. Az evangélikus elnök-püspök kifejtette: nem terjeszt elő állásfoglalást a hétfő esti püspöki tanács elé a népszavazással kapcsolatban, és előreláthatóan a héten esedékes országos presbitériumi ülés sem foglalkozik a kérdéssel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában