Ország-világ

2008.03.12. 13:26

Jogerősen felfüggesztett a 2000-es kazetta-ügy vádlottjainak

Két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság szerdán a kazetta-ügy három vádlottját, mert elkövették a hivatali befolyással üzérkedést. A három vádlott hárommillió forintot akart eljuttatni Torgyán József akkori földművelésügyi miniszter fiának, hogy közbejárjon egy agropark létesítésének érdekében.

BAMA

A bíróság Benczéné Tóth Judit ügyvédet, a per elsőrendű vádlottját nyolc hónap börtönre, Deésy Géza másodrendű és Mittelmayer Ferenc harmadrendű vádlottat hat-hat hónap börtönre ítélte. A negyedrendű vádlottat, Mittelmayer Ferencnét szintén bűnösnek találta a bíróság, őt egy év próbára bocsátotta. Az ügyész, a vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett. Az ügyészség szerint Deésy Géza, Mittelmayer Ferenc és Mittelmayer Ferencné 2000-ben egy agropark létesítéséhez akart támogatást szerezni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. Ennek érdekében megbeszélést folytattak Benczéné Tóth Judittal arról, hogy az ügyvédnő hárommillió forintot juttat el Torgyán József akkori földművelésügyi miniszter fiának, Torgyán Attilának azért, hogy közbenjárjon apjánál az agropark létesítésének érdekében. A megbeszélésről Deésy Géza titokban hangfelvételt készített, ennek nyilvánosságra kerülése robbantotta ki az ügyet 2001 januárjában.

A pert 2003 januárjában kezdte tárgyalni a bíróság, de 2003 márciusában fel is függesztette, mert előbb Deésy Géza tűnt el, aztán Mittelmayer Ferenc. A bíróság végül 2008 márciusában tudta folytatni a büntetőper tárgyalását. A per során Benczéné, Mittelmayer Ferenc és Mittelmayer Ferencné azt vallotta, hogy színjáték volt a rögzített beszélgetés. Állításuk szerint Deésy pénzzavarban volt, egyre gyakrabban követelt pénzt Mittelmayer cégétől. Deésy Géza az utolsó szó jogán azt emelte ki, hogy nem tőle, hanem egy kisgazda képviselőtől került a hangfelvétel a Népszavához, ezt követően tett önfeljelentést. Mint mondta, nem akarta felhasználni zsarolásra a felvételt. Szavai szerint a kisgazda képviselőcsoport akarta leváltani Torgyán Józsefet, ehhez készült a hangfelvétel, bizonyítandó, hogy az FVM-ben csak vesztegetési pénzzel lehet előre jutni.

A bíró az ítélet indoklásában azt mondta: a bíróság nem fogadta el a három vádlott védekezését, hogy színjáték lett volna a beszélgetés, de ha az is lett volna, a hivatali befolyással üzérkedést akkor is meg lehetett volna állapítani. Mint mondta, nem életszerű, hogy az elsőrendű vádlott ügyvédként belemenjen egy ilyen színjátékba, amelyről tudnia kellett, hogy bűncselekmény megállapítására alkalmas. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyébként mind a négy vádlott elismerte, hogy ami a kazettán szerepel, az el is hangzott.
MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában