Ország-világ

2008.03.23. 20:06

Kínai értelmiségiek tárgyalnának a dalai lámával

Felszólította Kínai értelmiségiek egy csoportja vasárnap a pekingi kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a dalai lámával. A nyílt levél szerint az értelmiségiek követelték a tibetiek "erőszakos elnyomásának" megszüntetését, valamint a tüntetőket a zavargások beszüntetésére szólították fel.

BAMA

Az interneten nyilvánosságra hozott nyílt levelet írók, újságírók, jogászok írták alá, többek között olyan, a kínai rendszert bíráló ellenzékiek, mint a gyakorlatilag házi őrizetben lévő Vang Li-hsziung író. "Ha egy ország el akarja kerülni területének kettészakítását, mindenekelőtt a benne élő népcsoportok megosztottságát kell megakadályoznia. Ezért felszólítjuk hazánk vezetőit, hogy folytassanak közvetlen párbeszédet a dalai lámával" – idézi a nyílt levelet az MTI.

Az értelmiségiek bizonyítékot követelnek Pekingtől arra a sokat hangoztatott vádra, miszerint a dalai láma és az emigrációban élő tibetiek készítették elő a véres tibeti zavargásokat, s azon véleményüknek adtak hangot, hogy független szervezetnek kellene kivizsgálniuk az ügyet. A nemzetközi elszigetelődés elkerülése végett szorgalmazzák továbbá, hogy Tibetet nyissák meg a bel- és külföldi újságírók előtt, mert „csakis nyitottsággal oszlatható el a nemzetközi közösség kormányunkkal szemben táplált bizalmatlansága”. Bírálják továbbá a kínai állami média egyoldalú propagandáját, amelynek kicsengése az, hogy a tibeti ellenállást szét kell zúzni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában