Ország-világ

2008.03.19. 15:20

Magabiztos Cseh, csúcsdöntő Kis

Kis Gergő második országos csúcsát érte el, s a legjobb idővel döntős 800 m gyorson, Cseh László 200 m vegyesen ugyancsak könnyedén lépett tovább az elődöntőbe, ahová Kerékjártó Tamás is követte az eindhoveni úszó Eb második versenynapján.

BAMA

A délelőtti selejtezők magyar főszereplője egyértelműen az ajkai Kis volt, aki miután kedden 400 m gyorson átadta a múltnak korábbi rekordját, ezúttal 800-on parádézott: nemcsak a mezőny leggyorsabbjának bizonyult, de produkciója nyomán immár nem 7:58.75 perc a magyar csúcs, hanem 7:57.33, amivel a csütörtök esti finálé  egyik komoly éremesélyesévé lépett elő.

Cseh simán nyerte selejtezőfutamát, s címvédőhöz méltóan a legjobb teljesítménnyel (1:59.08 perc) várhatja a szerda esti  elődöntőt. A 16-os mezőnybe bekerült - méghozzá a harmadik idővel (2:00.32) - Kerékjártó Tamás is, és ha nemzetenként nem csak két versenyző folytathatná, még Verrasztó Dávid is csatlakozhatott volna  hozzájuk, hiszen az összesítésben a hatodik lett (2:02.12). A klasszikus sprintszámban, 100 m gyorson a nőknél három magyar próbálkozott, kevés sikerrel: még az egyéni csúccsal kirukkoló,  olimpiai B-szintet úszó Mutina Ágnes is csak a 22. lett (56.34 mp), Tompa Orsolyának  a 33. (56.92), Hosszú Katinkának a 49. hely  (58.05) jutott.

Nem a magyarokról szólt a 200 m férfi gyors, és a 100 m női mellúszás selejtezője sem: előbbiben Gercsák Balázs - olimpiai B  szint ide vagy oda - csupán a 32. (1:51.32 p), Kovács Norbert a 46.  (1:52.79), utóbbiban Bor Katalin a 29. lett (1:12.02). A szakvezetés Kovács Emesét (100 m mell) kisebb térdfájása miatt elővigyázatosságból, a "túlfoglalkoztatott" Verrasztó Evelynt (100 m  gyors) pedig pihentetés céljával visszaléptette a szerdai  kvalifikációtól. Az esti Eb-műsorban a magyarok közül - az elődöntős Cseh és Kerékjártó mellett - három döntősért lehet izgulni: Szepesi  Nikolettért és Verrasztó Evelynért (200 m hát), továbbá Bodor  Richárdért (100 m mell).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában