Ország-világ

2008.03.11. 06:15

Márta állítja: idén nem lesz Művészetek Völgye

Nem rendezik meg az éppen húszéves Művészetek Völgye kulturális fesztivált az idén. Márta István fesztiváligazgató lapunknak elmondta: a döntés oka az, hogy nem látják az állami szerepvállalás garanciáit, mivel már a forrásokhoz való hozzájutás sem biztosított.

BAMA

„Nincsenek résztámogatások, számos pályázatot még ki sem írtak, amelyeket pedig meghirdettek, azokon a kiírás értelmében mi nem indulhatunk – mondta. – Levontuk a következtetést: ilyen feltételek mellett nem lehet megszervezni a fesztivált.”

A rendezvény történetében nem ez az első alkalom, hogy Márta István megkongatta a vészharangot: a nyári fesztiválszezon kezdetekor rendszerint attól hangos a sajtó, hogy elmarad Magyarország legnagyobb, nonprofit kulturális seregszemléje. Tavaly például csak úgy indulhatott el a Művészetek Völgye, hogy a költségesebb színházi programokat egyszerűen elhagyták – mégis 2007-ben látogattak el legtöbben – mintegy 260 ezren - a Völgybe. Amikor Márta Istvánt erre emlékeztettük, azt felelte, hogy ezúttal valóban nem riogatásról van szó. „Ilyen feltételek mellett nem lesz fesztivál és kész.” – jelentette ki határozottan.

M. G.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában