Ország-világ

2008.03.07. 10:23

Negyven százalékos részvétellel számolnak

Negyven százalék körüli részvétellel számol a vasárnapi népszavazáson három nagy közvélemény-kutató intézet. A Szonda Ipsos, a Medián és a Századvég-Forsens vezetői szerint is az előzetesen mértnél valószínűleg kevesebben mennek el ténylegesen szavazni.

BAMA

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos igazgatója, Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke erről pénteken beszélt a közszolgálati televízió műsorában reggeli műsorában. Závecz Tibor kiemelte, a felmérések idején többen mondják, hogy elmennek szavazni, mint akik valóban ott lesznek az urnáknál. A Szonda Ipsos legutolsó közvélemény-kutatása 50 százalékos elmeneteli szándékot mutatott. Ennél azonban alacsonyabb, legfeljebb 40 százalékos részvétel lehet - tette hozzá. Hann Endre is úgy vélte, negyven százalék körül, de inkább az alatt lesz a részvétel vasárnap.

Stumpf István szerint a népszavazások esetén a legnehezebb a részvételt prognosztizálni. Most azonban nem lesz nagy a különbség a mért és a valós adatok között, mert mások a szociológiai és politikai körülményei a referendumnak. A Századvég-Forsense adatai szerint 40-50 százalék közé tehető a részvétel, az arány közelebb lesz a 45-höz, mint a 40-hez - tette hozzá Hann Endre szerint a mostani kampány "langyos, vagy hűvös kampányként" vonul be a történelembe, hiszen inkább lehűtötte, mint felkorbácsolta a kedélyeket. Az MSZP nem volt érdekelt a mozgósításban, de a Fidesz is óvatos volt - tette hozzá. Závecz Tibor úgy vélte, ez az első kampány, ami nem növelte jelentősen az emberek érdeklődését a közélet és a pártok iránt. A kampány hatására azonban például az MSZP táborának egy jelentős része nem fog elmenni szavazni - fűzte hozzá.

Nem igazán változott az igenek és a nemek aránya sem. Néhány százalékponttal emelkedett a nemek aránya, de ez nem jelent jelentős változást a végeredményben - húzta alá az elemző. Stumpf István szerint elhibázott és eredménytelen kampányt folytatott az SZDSZ. Ugyanakkor a Fidesz kampánystratégiájának teljes sikeréről lehet beszélni: sikerült szélesíteni azt a kört, aki nem a pártkötödésnek megfelelően megy el szavazni - hangsúlyozta az elemző. Stumpf úgy vélte: egy harminc százalékos részvétel totális kudarcot jelentene a Fidesznek. De jó esély van arra, hogy a 2004-es 37,49 százaléknál többen mennek el vasárnap szavazni - tette hozzá. A március 9-i népszavazáshoz kapcsolódóan pénteken éjféltől lép életbe a kampánycsend, a korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes. A választási eljárási törvény értelmében a kampánycsend a szavazóhelyiségek bezárásáig tart.

A választók vasárnap a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdéseiről három eltérő színű - lila, zöld és fehér - lapon szavazhatnak. A népszavazás akkor eredményes, ha a választópolgárok negyede egy adott kérdésre azonos választ ad. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 8 millió választó közül kétmillióan "igennel" vagy kétmillióan "nemmel" kell hogy voksoljanak kérdésenként.
MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában