Ország-világ

2008.03.25. 16:56

Sőt, a tanár anyját!

Nem tudom, hogy a VIII. kerületi önkormányzat miként akar majd rendet csinálni abban az intézményben, ahol a nagy botrányt kiváltó tanárverés történt. Azt azonban igen, hogy én mit tennék. Sürgősen keresnék egy új igazgatót.

Stanga István

Az az igazság, hogy ezzel a tanárveréses históriával nem igazán akartam újra foglalkozni, hiszen annyi okosságot hordtak össze az eset kapcsán, hogy fölöslegesnek véltem azokat még a saját (rög)eszmefuttatásommal is gyarapítani. Megszólalt itt már a T. Ház elnöke (javasolva, hogy az országgyűlés szakbizottsága tűzze „műsorra” az iskolai attrocitások dolgát), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy az eset kapcsán nyílt levelet publikáló értelmiségiekről és a közoktatási törvény azonnali módosítását szorgalmazó Magyar Demokrata Fórumról már ne is beszéljünk. És bár ezek az ötletelések is megérnének egy misét, a közelébe se érnek azoknak a „magvas” gondolatoknak, amelyeket az ügyben érintett VIII. kerületi iskola igazgatónője (azért is leírom a nevét: Süveges Évának hívják) fogalmazott meg abban a beszélgetésben, amelyet a Magyar Távirati Iroda munkatársával folytatott.

Megtudhattuk tőle például, hogy a közel hetven esztendős fizikatanárt terrorizáló diák „nem egy agresszív, nem egy durva gyerek”, hanem egy „szereplési mániával küzdő” valaki, sőt, azt is, hogy a pedagógus az „első számú felelős” azért, ami az óráján történik, ámbár az is igaz, hogy „a gyereknek nincs joga átvenni a hatalmat”. Kiderült továbbá, hogy a rugdosódás, a vascső lóbálása „a gyerekek részéről megrendezett jelenet” volt – lásd a fentebb már említett szereplési vágyat –, amelynek mobiltelefonra való rögzítését saját védelmében maga a tanár kérte, aki amúgy ezzel – már legalábbis az igazgatónő álláspontja szerint –személyiségi jogokat sértett. És ha már a pedagógus „bűnlajstrománál” tartunk... Mulasztást követett el akkor is, amikor a fegyelmezési dolgokban – „módszertani hiányosságait” kompenzálandó – nem kért segítséget az intézmény vezetésétől, nem is szólva arról, hogy két másik osztály tanulói is közölték: az illető óráin az ilyen-olyan fegyelmezetlenségek miatt nem voltak meg a tanulás feltételei.

Nos, foglaljuk csak össze, mit tudtunk meg a derék igazgatónőtől... Van nekünk tehát egy békés (már-már birka természetű), ám túlzott szereplési vággyal megáldott diákunk, aki úgy éli ki különben dícséretes hajlamait, hogy időről időre „megfegyelmezi” a tanárát, aki viszont nem csupán egy pipogya alak – mondhatni: anti pedagógus –, de akinek még annyi esze sincsen, hogy az iskola bölcs vezetőihez forduljon tanácsért.  Ja, és persze, ott vannak azok az osztályok, amelyeknek most nagy hirtelen az eszébe jutott, hogy milyen jó is lenne nyugodt körülmények közepette elsajátítani a fizikát, csakhogy annál a töketlennél egyszerűen nem lehet... És hogy hol van a fiú, a szülő, az iskola, pláne meg az igazgatónő felelőssége? Sehol. Azt a jelek szerint egyes egyedül a tanárnak kell viselnie. Annak, akibe a tanítványa valóságosan, egykori felettese pedig képletesen rúgott egy jó nagyot.

Arról, hogy a VIII. kerületi önkormányzat miként csinál majd rendet az intézményben, fogalmam sincsen. Azt azonban tudom, én mit tennék. Sürgősen keresnék egy új igazgatót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában