Ország-világ

2008.03.03. 06:20

Szerednyei fél századosi rangban

Hatalmas torta várta az öltőzőben, és egy nem várt levél. Szerednyey Béla ötvenedik születésnapját az egész Madách Színház megünnepelte, bár a színész-rendező inkább kerülte volna a felhajtást.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Harminc éve vagyok a Madách Színház tagja, és ez idő alatt egyetlen előadás sem maradt el miattam
[/caption]– Meglepődött, amikor a Ne most, drágám! múlt heti előadása után születésnapi partit varázsoltak a színpadra a kollégái?
– Mi tagadás, nem voltam rá felkészülve. Hetekkel korábban direkt kértem is őket, hogy ne legyen semmiféle felhajtás. Vannak bizonyos számok, amiket az ember már nem ünnepel. Aztán, amikor meghajoltam, és láttam, hogy a nézőtér hirtelen megtelik fotósokkal, már tudtam: innét nincs menekvés.

– A „fél századosi” rangtól való ódzkodás ellenére azért látszott, hogy jólesett önnek a figyelmesség.
– Hát persze! Azon például nagyon meglepődtem, hányan eljöttek. Müller Péter, Lőte Attila, Bencze Ilona, hogy csak néhány nevet említsek. Semmi közük nem volt a darabhoz, mégis eljöttek, hogy felköszöntsenek és ez nagyon jólesett.

– A rengeteg ajándék között volt egy különleges is, amely arról árulkodott, hogy ön egy olyan klub tagja, amelyben a világon csak ketten vannak. Mi is ez?
– A Producerek című musicalben Bialistockot játszom, aki egy 58-60 éves nyugdíj előtt álló ember. Szente Vajk kollégám kiderítette, hogy ezt a szerepet az egész világon csupán ketten játsszák 60 év alatti színészek. Az egyik én vagyok, a másik pedig egy 40 éves angol színész. Az ő üdvözlő sorait adták át nekem. Azt írta, csodálkozik, milyen jó kondícióban vagyok, mivel ő minden előadás után kifullad. Mit mondjak, ötven év ide vagy oda, ezt olvasva azért megnyugodtam. A brit kolléga ugyanis azt nem tudja, hogy én olykor egy nap kétszer is eljátszom ezt a szerepet...

– Önt általában vidám szerepekben láthatjuk. Ez könnyebb vagy nehezebb út, mint a drámai színészeké?
– Minden feladatnak megvan a maga szépsége, de egy biztos: egy humoros alakításban csak az lehet hiteles, aki a hétköznapokban is fogékony a mókázásra. Amikor pontosan, szinte ütemre kiszámítva kell poént mondani, akkor oda nehéz a rendezőnek második szereposztást találni mellém.

– Ez azért nagy rizikó is, nem?
– Harminc éve vagyok a Madách Színház tagja, és ez idő alatt egyetlen előadás sem maradt el miattam. Ez azért elég nagy biztonságot ad.

– Ön rendezőként is dolgozik. Mennyiben más ez a feladat, mint a színészé?
– Sokkal összetettebb, mondhatni teljes embert kíván. Ha egy darabot rendezek, minden színpadon lévő szereplőről a cipőfűzőtől a feje búbjáig tudnom kell mindent. Ez persze színészként is a javamra válik, hiszen amióta a rendezésbe is belekóstoltam, sokkal empatikusabb lettem.

– Visszatekintve mi a tapasztalata, a nézők melyik szerepével azonosítják leginkább?
– Természetesen a televíziós alakítások maradtak meg a fejekben leginkább. A Linda, vagy az Angyalbőrben kapcsán még ma is sokan utánam szólnak az utcán. De ez természetes is, hiszen a színházban a leghosszabb szériám egy előadás kapcsán eddig több mint 800 előadás volt, s ez legfeljebb 160 ezer nézőt jelent. Bármilyen nagy sikerről is van szó, ez elenyésző szám a televíziós nézettséghez képest, hiszen egykor milliókról beszélhettünk.

– Önről köztudott, hogy a vitorlázás szerelmese. Mikor ül legközelebb hajóra?
– Április 2-án. Akkor tesszük rá a vitorlást a vízre. Onnét kezdve ismét boldog balatoni ember leszek.

– A versenyek izgalma, vagy a hajózás hangulata vonzza inkább?
– Az utóbbi. A verseny azoknak jó, akik egész héten egy munkahelyen ülnek, s hiányzik számukra a kihívás. Ezzel szemben én a kikapcsolódást keresem, mivel nekem minden egyes nap versennyel telik.

Szerednyey Béla

Született: 1958. február 22-én Iskolái: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1977-81) Pályája: 1981 óta a Madách Színház tagja. Elismerések: Jászai Mari-díj (1998), Greguss Zoltán-díj (1998)

Dián Tamás Szerednyey Béla Született: 1958. február 22-én

Iskolái: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1977-81)

Pályája: 1981 óta a Madách Színház tagja.

Elismerések: Jászai Mari-díj (1998), Greguss Zoltán-díj (1998)

Harminc éve vagyok a Madách Színház tagja, és ez idő alatt egyetlen előadás sem maradt el miattam -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában