Ország-világ

2008.03.25. 21:40

Szobor és kávézó a mazochizmus névadójának

Szobrot kap Lvivben (Lembergben) Leopold von Sacher-Masoch, s a spanyol-szláv férfiről elnevezett kávézó is megnyílik április elején az ukrán nagyvárosban. Az 1836-ban született költő a mazochizmus névadója.

BAMA

A félszáz főre méretezett, földszinti és pincehelyiségből álló kávézó falait a spanyol-szláv származású világhírű osztrák költővel és íróval kapcsolatos erotikus képek és a mazochizmusra utaló tárgyak díszítik majd, írja a Zaxid.net internetes hírügynökségre hivatkozva az MTI. Jurij Nazaruk igazgató elmondta, az 1836-ban Lembergben született Sacher-Masoch egészalakos, 170 cm magas bronzszobrát valamivel később állítják fel a kávézó előtt. Nazaruk elmondása szerint a szobor különleges alkotás lesz, kiötlésén egy egész csapat szorgoskodott. Külsőleg nem fog különbözni a hasonló szobroktól, de például be lehet majd nyúlni a nadrágzsebébe, a szemeit pedig úgy alakítják ki, hogy nagyítóval lesznek alaposabban kémlelhetők. Az ötletgazdák azt szeretnék, ha a Masoch-kávézó Lemberg egyik nevezetességévé válna.

A gyermekkorát Galíciában töltő, de később Ausztriában, Magyarországon és Németországban élő és alkotó író realista ábrázolású regényeiben különös előszeretettel tárgyal női alakjaival kapcsolatban erotikus indíttatású kegyetlenkedéseket, innen ered a szexuálpatológiában használt, majd köznapi szóként is átvett "mazochizmus" kifejezés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában