Ország-világ

2008.03.08. 16:33

Több száz kamion várakozik Rédicsnél

Több száz kamion várakozik kényszerűen szombat reggel óta Rédicsnél, mert a szlovén hatóságok hétvégi kamionstopot rendeltek el.

BAMA

Az MTI tudósítójának helyszíni jelentése szerint a Lenti és Rédics közötti út mentén, valamint a közvetlenül a határnál lévő parkolók szombaton kora délutánra már szinte teljesen megteltek. A kényszerűen várakozók többsége külföldi, elsősorban litván, ukrán, lengyel, bolgár és román rendszámú kamion, de akad közöttük néhány magyar jármű is. A szlovén hatóságok csütörtökön jelentették be, hogy március  8-tól hétvégenként nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek a Maribor és Rédics-Hosszúfalu (Dolga Vas)  közötti, G1-3 jelű úton. Radovan Zerjav, szlovén közlekedési  miniszter az MTI-nek csütörtökön az utóbbi években rendkívüli  mértékben megnőtt tranzitforgalommal indokolta az intézkedést.

A tilalom értelmében szombaton reggel 8 és vasárnap 21 óra között csak a szlovén felségjelű kamionok, illetőleg a hűtött- és élőállat szállítmányok léphetnek be az ország területére, minden más teherjárművet visszafordítanak Magyarországra. A Rédics környéki parkolókba szombaton folyamatosan érkeztek a kényszerű pihenőre ítélt teherjárművek. Stokker Sándor, Rédics polgármestere az MTI-nek elmondta: nagyjából 200-250 kamion elhelyezését tudják megoldani az itt lévő parkolókban, csakhogy naponta mintegy kétezer kamion halad át a környéken. A szlovén rendőrök a ma már nem működő határátkelő után alig száz méterre ellenőrző pontot állítottak fel. A lendvai (Lendava) rendőrkapitányság neve mellőzését kérő tisztje az MTI-nek azt mondta: három-négy hétig tart a türelmi idő, amíg csak figyelmeztetik és visszaküldik a határon átlépő teherszállítmányokat.

A minden hétvégére kiterjedő korlátozást megszegőket később 417  euróra, vagyis több mint 100 ezer forintra büntetik. A rendőrtiszt szerint az úthasználati tilalom mindaddig érvényben marad, amíg – várhatóan az év végére - el nem készül a magyar határ közelében nagy tempóban épülő szlovén autópálya és csatlakozásai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában