Ország-világ

2008.07.22. 17:22

Érik az újabb gyümölcsblokád

Az ipari alma alacsony átvételi ára miatt tiltakoznak Szabolcsban a termelők és a Magosz

Boda Vera

Blokád alá vonnák a felvásárló és feldolgozó üzemeket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a gazdakörök, ha 30 forintos kilogrammonkénti nettó ár alatt vennék át az ipari almát a léüzemek – tudtuk meg Budai Gyulától.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) igazgatója elmondta, a feldolgozóktól kiszivárgott információk szerint mindössze 19-20 forintot adnának kilónként azért a léalmáért, amelyet tavaly 50-60 forintos áron vettek át. Az igazgató hozzátette, 10 forintos kilónkénti árról is hallottak már. Budai Gyula elmondta, gyanújuk szerint a felvásárlók a meggyhez hasonlóan az ipari alma esetében is kartelleznek.

Ezért hét szabolcsi gazdakör és a Magosz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ifjú Gazda tagozata hétfőn Balkányban megegyezett, amennyiben 30 forintnál kevesebb összegért akarják átvenni a feldolgozók a léalma kilóját, blokád alá vonják az üzemeket. „Addig nem engedünk be almát az üzemekbe, ameddig feljebb nem viszik az árakat” – hangsúlyozta Budai. A Magosz tárgyalásokat kezdeményezett a feldolgozókkal. „Tisztességes piaci magatartást várunk el! Reméljük, hogy augusztusi szüretig sikerül megállapodni” – mondta a Magosz igazgatója. Boda V.

Még vizsgálja a meggypiacot az GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenleg azt vizsgálja, hogy indíthat-e vizsgálatot a feltételezett meggy-kartell megállapodások ügyében. Mihálovits András, a GVH sajtószóvivője elmondta, a versenytörvény szerint a Magosz július másodikai bejelentésétől számítva hatvan nap áll a hivatal rendelkezésére, hogy kivizsgálja kellően megalapozott-e a gyanú egy tényleges vizsgálat lebonyolításához. A Magosz bejelentése szerint több vállalkozás összehangolta az idei meggy-felvásárlási árakat. Ha a gyanú bebizonyosodik, a vállalkozók tavalyi nettó árbevételének 10 százalékát róhatja ki a hivatal bírságként.

Karsait nem zavarja a Penny akciója

Egy szupermarketlánc csütörtöktől vasárnapig az Auchan akciójánál is olcsóbban, 48 forintért árusítja a dinnyét. Ez azonban nem zavarja a termesztőket: mint Karsai József elmondta, a lánc árrés nélkül vezeti le a felhalmozott készleteket. A dinnyekereskedelem területén kialakult válság kezelésére hat pontból álló megoldási javaslatot ismertetett Velkey Gábor és Nagy Béla. A két SZDSZ-es politikus a termelők érdekvédelmének megszervezése mellett szükségesnek tartják etikai kódex kidolgozását, illetve a dinnye nagykereskedelem felvásárlásának szigorúbb jogi szabályozását.

A dinnyekereskedelem területén kialakult válság kezelésére hat pontból álló megoldási javaslatot ismertetett Velkey Gábor és Nagy Béla. A két SZDSZ-es politikus a termelők érdekvédelmének megszervezése mellett szükségesnek tartják etikai kódex kidolgozását, illetve a dinnye nagykereskedelem felvásárlásának szigorúbb jogi szabályozását. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában