2008.08.12. 12:37
Oroszország felfüggeszti a hadműveleteket
A Grúzia elleni orosz hadműveletek felfüggesztéséről döntött Dmitrij Medvegyev orosz elnök kedden – közölte az Interfax orosz hírügynökség. „A műveletek célját elértük. Helyreállítottuk a békefenntartó erőink és a civil lakosság biztonságát” – fogalmazott Medvegyev a védelmi ügyekben illetékesekkel folytatott találkozóján.
A döntést akkor jelentette be az orosz vezetés, amikor Nicolas Sarkozy francia elnök Moszkvába érkezett, hogy közvetítsen a grúziai konfliktus lezárásában. Nem sokkal korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy az „egyetlen útja” annak, hogy befejeződjenek a harcok, ha a grúz csapatok teljes mértékben kivonulnak Dél-Oszétiából, és elfogadnak egy olyan megállapodást, amely kizárja a katonai erő alkalmazását. Az orosz külügyi vezető keddi sajtótájékoztatóján azt is kijelentette: Moszkva „nem bízik” a jelenlegi grúz vezetésben. Lavrov hangsúlyozta: Oroszország nem próbálja megbuktatni Mihail Szaakasvilit, ám úgy vélik, javulna a helyzet, ha a grúz elnök lemondana hivataláról. A bejelentéseket nem sokkal megelőzően robbanást lehetett hallani Tbiliszi központjából, miközben a grúz hatóságok arról számoltak be, hogy több helyen folytatódtak a bombázások az országban. Előzőleg Gori városát támadták az orosz légierő gépei, tüzet okozva egyebek mellett a város egyetemének épületeiben.
A grúz hadsereg múlt hét péntekre virradóan indított támadást Dél-Oszétia fővárosa ellen, hogy visszafoglalja a területet. Oroszország válaszképp katonákat és tankokat küldött a térségbe, és szombat óta grúz területekre mért légicsapásokat. A kialakult helyzet miatti áldozatok számáról egyelőre ellentmondásos információk érkeztek.