Ország-világ

2008.10.16. 09:50

Horn szerint szombaton semmi sem fog eldőlni

Horn Gábor szerint Magyarország nincs jó helyzetben, sokkal erőteljesebben érinti a pénzügyi válság, mint a régióban a többi országot. Erről az SZDSZ ügyvivője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.

mti

Magyarország nem kezelte a pénzügyi válságot – fogalmazott a politikus hozzátéve, hogy az országnak ezzel együtt a strukturális válságait is kezelnie kell. Az SZDSZ péntekre meghívta azokat a liberális közgazdászokat, akikkel hosszú idő óta együtt dolgoznak, és megvitatják velük a párt hárompontos programját, amit a szombati nemzeti csúcsra javasoltak.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője szerdán azt mondta: a liberális párt olyan programot javasol a nemzeti csúcsra, ami a költségvetési takarékosságra, a magyar vállalkozások versenyképességét növelő adóintézkedésekre, valamint az euróbevezetés céldátumának meghatározására koncentrál. Horn Gábor arra az újságírói kérdésre, hogy ebben a helyzetben az SZDSZ hozzányúlna-e a 13. havi nyugdíjhoz, azt válaszolta: „ilyen nehéz helyzetben semmi sem ördögtől való”. Pártja szerint rossz az a döntés, hogy a kormány semmilyen adóváltoztatást nem tervez.

A nemzeti csúccsal kapcsolatban azt mondta: értelmes dolog széles körűvé tenni az egyeztetéseket, de ennek a formáját, kereteit közösen kell kitalálni. Ha valaki komolyan vesz egy ilyen összejövetelt, az nem a sajtó nyilvánossága előtt folytatja a megbeszélést. „Szombaton nem fog eldőlni semmi sem, miközben fontos, hogy gyorsan megoldást találjon a kormány” – jelentette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában