Ország-világ

2009.03.29. 17:48

Azok váltják le Gyurcsányt, akik nyolc napja megválasztották?

Az MSZP április 5-i kongresszusán választ új elnököt a párt. Az MTI értesülései szerint Szekeres Imre vagy Kiss Péter lehetnek az esélyesek. A tíz nap múlva tartandó ülésen ugyanazok a küldöttek szavaznak majd az új pártelnökről, akik március 21-én 85 százalékos többséggel erősítették meg pozíciójában Gyurcsány Ferencet.

MTI - Gazdasági Rádió

A jövő heti kongresszust előkészítő bizottságot a pártelnök vezeti, az MTI információi szerint Gyurcsány Ferenc azonban most nem vállalta ezt, így Lamperth Mónika elnökhelyettes irányítja a testületet – idézi a hírügynökséget a Gazdasági Rádió.

A jövő hét vasárnapi kongresszuson ugyanazok lesznek a küldöttek, akik a március 21-ein, így előfordulhat az is, hogy azok választanak új pártelnököt, akik 85 százalékos többséggel választották újra Gyurcsány Ferencet.

Az MSZP március 21-i tisztújító kongresszusán a posztjáról lemondott elnököt 85 százalékos támogatottsággal választották újra, 608-an szavaztak, ebből 599 érvényes és kilenc érvénytelen szavazat volt. A 2007 februárja óta pártelnök Gyurcsány Ferencre 508-an szavaztak igennel, 91-en nemmel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában