Ország-világ

2009.03.18. 07:21

Ha szigorít a kormány, a bankok az ügyfeleken állnak bosszút

Azzal fenyegetőznek a bankok, hogy még magasabbra emelik a törlesztő részleteket, ha az országgyűlés elfogadja az egyoldalú szerződésmódosítást szigorító törvényjavaslatot.

VGO

A Bankszövetség szerint ugyanis az újabb kockázatokat is áthárítják majd az ügyfeleikre. Pedig a módosítást épp azért hoznák, hogy a bankok ne emelhessék indokolatlanul a kamatokat és a díjakat. Az új szabályozás már a mostani szerződésekre is vonatkozna. A törvényről jövő hétfőn szavazhat az országgyűlés - közölte az RTL Klub Hiradója alapján a Világgazdaság Online.

A bankok ugyanis nem saját pénzből, hanem rövid lejáratú hitelekből adnak kölcsön. Csakhogy ezeket most drágábban tudják megújítani, mert Magyarország a piac szerint kockázatosabb ország, mint volt. Akár 6 százalékkal is többet kérhetnek tőlük, mint mástól. Ezt azután továbbhárítják az ügyfelekre, akik így tulajdonképpen a rossz magyar gazdaságpolitika árát fizetik meg. Persze azt is felszámítják, ha gyengül a forint. A kormányszóvivő azonban vitatja a kamatemelés jogosságát.

„A bankok nagyon nagy mozgástérrel rendelkeznek, és a teljes terhet, ami az árfolyamkockázatból fakad, azt az emberekre terhelik át” – mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Ezért szigorítana a kormány. A bankoknak például 60 nappal előre be kellene jelenteniük, ha kamatot akarnak emelni. Ha tehát változik a forint árfolyama, az csak két hónap múlva jelentkezhetne a törlesztő részletekben. Csakhogy a Bankszövetség szerint ez egy újabb kockázat, amit ők megint az ügyfelekkel fizettetnének meg.

„A bankok mindenképpen rá lesznek kényszerítve a hitelek megdrágítására, mert kénytelenek lesznek beárazni a hitel nyújtásakor azokat a kockázatokat, amelyek a futamidő alatt felmerülhetnek” – mondta Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsosa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában