Ország-világ

2009.03.04. 20:00

Kulcsár Attila Boldogasszony a Providenthez képest - Összecsapnak az indulatok

Március elsejétől bűncselekményt követ el az, aki mások anyagi helyzetét kihasználva olyan előnytelen szerződést köt valakivel, hogy ezzel nehéz anyagi helyzetbe hozza, vagy abban tartja. Ha ez üzletszerűen, legalább két alkalommal teszi meg, 3 évet, ha pedig bűnszövetségben, akár 5 évet is kaphat mint uzsorás. Kulcsár Attila gyümölcsoltó Boldogasszony a Provident-ügyhöz képest – jelentette ki egy polgármester az MR1-Kossuth Rádióban. Szavaival a pénzügyi cég gyakorlatát vetette össze a sokmilliárdos K-and-H-botrány ügyével. A bírált magánvállalat visszautasítja az uzsorahitelezés vádját. A törvényszigorítást alkalmazva közösen akarnak fellépni a gyorskölcsönt folyósító cégek ellen az úgynevezett Antiprovident akciócsoport tagjai.

Magyar Rádió

Drávapiski polgármestere már meg is tette a feljelentést több emberen, bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekmény címén.

Mali Zoltán elmondta, a házhoz vitt hitelekkel becsapták az embereket. Úgy hiteleztek ugyanis 200 ezer forintot, hogy rögtön levontak 30 ezer forint törlesztést, azaz az emberek meg sem kapták a pénzt, amely után kamatot kellett fizetniük.

Mikola Gergely a Provident kommunikációs vezetője azt mondta, az ügyfelek keresik meg őket hitelkérésükkel. Ők a kölcsönkérők 60 százalékát visszautasítják. Aki megfelel, azzal előzőleg három dokumentumot íratnak alá. Az egyik a hitelfölvétel kockázatait részletezi. A másikban a törlesztési kötelezettség lényegét foglalják össze. A harmadik maga a szerződés.

Az Antiprovident csoport szerint nagyobb baj az úgynevezett BAR, vagy ahogyan a törvény hívja a KHR lista kezelése. A törvény ugyanis az Antiprovidentesek olvasatában úgy szól, hogy az kezelheti ezt a listát aki legalább 200 millió forintos alaptőkével rendelkezik. De a Providentnek például csak 60 millió az alaptőkéje. Mikola Gergely elmondta: ők nem a KHR-lista kezelését végzik, őket a törvény referenciaadat szolgáltatójának nevezi.

A pártatlan PSZÁF, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tisztázta: a KHR-lista kezelése nem ugyanaz, mint az arra történő jelentésküldés. Vagyis ha csak 60 millió a tőkéje a Providentnek, akkor is jelentenie kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában