Ország-világ

2009.04.07. 13:36

A parketteket újra a félelem uralja

A legfontosabb tőzsdei mutatók mindegyik esett, miközben a befektetők a banki eredményekkel kapcsolatos negatív hírekre vártak, amelyeket a negyedéves jelentések és az európai statisztikák tetőztek.

AP - VGO

A nem közepére a FTSE 1,2 százalékot csökkent, a DAX 1 százalékot gyengült, a CAC 40 pedig 1,2 százalékkal csúszott lejjebb – jelenti az AP. Gyengélkedtek az ázsiai piacok is, követve a Wall Streetet, amely öt nap után ismét gyengült. A Dow 0,1 százalékot, az S&P 500 pedig 1,1 százalékot veszített.

A rosszkedvet több tényező indokolja: a Calyon Securities befolyásos elemzői szerint a hamarosan megjelenő banki eredmények a Nagy Gazdasági Válság idején tapasztaltaknál is rosszabb számokat tartalmaznak majd. Az elemzők emellett hozzátették: nem biztos, hogy az amerikai kormány döntései kellő segítséget nyújtanak ezen a téren. ezdődik a gyorsjelentési szezon, az első lépés a mai napon az Alcoától várható, de az IBM visszatáncolása a Suntól óvatosságra inti a befektetőket.

Az Eurostat adatai szerint az eurózóna országainak gazdasági aktivitása 1,6 százalékkal csökkent 2008 utolsó negyedévében, ez rosszabb az előzetes várakozásoknál és további zsugorodás várható. A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint Húsvéthoz közeledve torzulnak a reakciók, kevesebb a befektető. A húsz napok bikafutam után ismét defenzív periódus kezdődik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában