Ország-világ

2009.04.05. 13:35

Gyurcsány „dőreségnek” tartja új párt megalakítását

A kormányfő- és pártelnökjelöltről tartott szavazási szünet után Gyurcsány Ferenc ismét felszólalt az MSZP kongresszusán. Elmondta, sajnálja, hogy nagyon sokan a baloldalon nem tudnak lelkiismeretfurdalás nélkül szembenézni saját gondolkodásuk változásaival.

mszp.hu

Kijelentette, büszke, hogy az elmúlt években a magyar baloldal képes volt tekinteni önmagára, mint demokratikus, hazafias erőre. Gyurcsány elmondta, hogy minden bántást és sértést kárpótolt az, hogy szolgálhatta Magyarországot. Köszöni a szocialistáknak, hogy kitartottak mellette, még a nehéz helyzetekben is.

"Új párt? Dőreség lenne"

Hozzátette, hogy bár sokan bíztatták új politikai formáció megalakítására, azonban Gyurcsány ezt dőreségnek tartja. Úgy látja, hogy ki kell állni a Magyar Szocialista Párt mellett, s tovább kell képviselni azt az értékrendet, amit az évek során kialakítottak.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy miért okozott neki nehézséget döntésének meghozatala. Úgy véli, hogy nem volna semmi gond a politikával, ha jobb és bal oldal kultúráltan viszonyulna egymáshoz, mint akár Németországban, s eképp teljesen normális, hogy folyamatosan váltják egymást, így a gondolkodásmód társadalomszinten nem borulhat el.

"A lincshangulattól az MSZP-nek kell megvédeni az országot"

Ehhez képest Magyarországon a jobb oldal fizikailag akarja megsemmisíteni a kormányt, félő, hogy fejetlen alkotmány-módosításokba kezdenek, s nem képesek ellenzékként, konstruktív módon működni. Nem volna baj, ha liberális, építő konzervatív párt volnának, amíg azonban nacionalista, radikális politikai erőről van szó, akik szóvirágokkal akarnak válságot kezelni és adócsökkentéssel, addig nagy a baj. Ettől, a lincshangulatot, utcai demonstrációkat közvetítő erőtől a Magyar Szocialista Pártnak kell megvédenie az országot - mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában