Ország-világ

2009.04.14. 19:18

Lendvai az MSZP újabb javaslatairól

A csütörtöki frakcióülésen további konkrét javaslatokat tesznek a válságkezelő programhoz a szocialisták, akiknek eddigi elképzelései is beépültek az alakuló dokumentumba - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, a párt elnöke kedden az MTI-nek.

MTIO

A frakcióülésen három témában várják a javaslatokat: ezek egyike a munkahelyteremtés, a munkahelyek és a magyar vállalkozások védelme - közölte a politikus. Hozzátette: emellett a szociális válság megelőzése is fontos feladat, hogy fennmaradjon a társadalmi egyensúly a nehéz időkben is, de ezek javaslatok nem módosíthatják a kiadáscsökkentés tervezett összegét.

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Újabb javaslatok, újabb reformok
[/caption]A harmadik csomag a morális egyensúlyról szól, azaz arról, hogy az áldozatvállalást valóban közösnek érezhesse az ország, hogy mind a politikai, mind az államigazgatási, mind a gazdasági elit arányos részt vállaljon a terhekből - mondta Lendvai Ildikó. Kérdésre válaszolva a pártelnök elmondta, hogy a tervezett kiadáscsökkentés idén és jövőre együttesen körülbelül 500-600 milliárd forintot tesz ki. Kifejtette: ezt az 500-600 milliárd forintot azon felül kell megspórolni, amit a Gyurcsány-kormány februárban már elhatározott.

Az év elején elhatározott intézkedések 2009 elejétől már egy 210 milliárd forintos kiadáscsökkentést írtak elő, ezek egy része már meg is valósult - mutatott rá. A képviselők által aláírt politikai nyilatkozat tartalmán nem nagyon lehet változtatni, hiszen a nagy tételeket családtámogatás és a nyugdíjrendszer adja - mondta Lendvai Ildikó.

A rászorultsági elv megvalósítását firtató kérdésre azt mondta, nem fűnyíróelv alapján gondolkodnak. Elsősorban annak kell adni, aki e nélkül nem élne meg, az MSZP javaslatai erről fognak szólni - fűzte hozzá. Lendvai Ildikó az egyes szocialisták által szorgalmazott áfacsökkentésről közölte, meg fogják beszélni, hány százalékos legyen az áfa. Hangsúlyozta ugyanakkor, az az elv továbbra is érvényes, hogy a fogyasztási jellegű adókból kell ellentételezni a munkabérre rakodó adók és járulékok csökkentését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában