Ország-világ

2009.04.21. 13:19

Személyeskedésig is fajult a vita az adótörvényekről

Elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - közölte Oszkó Péter, míg Kóka János keményen kiosztotta az ellenzéket

MTI

A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.

A Bajnai Gordon miniszterelnök által vasárnap bejelentett, 2009-re vonatkozó adóelképzeléseket ismertetve Oszkó Péter elmondta: a személyi jövedelemadó alsó kulcsának jelenlegi 1,7 milliós  sávhatárát 1,9 millió forintig tervezik kitolni, a munkaadói járulékcsökkentés 5 százalékpontos lenne a minimálbér kétszereséig, a jövedéki adó pedig átlagosan 5-6 százalékkal emelkedne.

A miniszter szerint az áfa felső kulcsának idei évre tervezett 25 százalékra emeléséből befolyt összegeket a foglalkoztatás és az aktivitás serkentésére fordítják, ugyanakkor a - tejre, tejtermékekre, kenyérre, pékárúra és a távhőre vonatkozó - 18 százalékos kedvezményes, átmeneti kulccsal a romló jövedelmi viszonyok mellett élőkre is figyelemmel lesznek.

A kormány kidolgozása alatt álló új  jövedelemadó-tábla pedig a következő évtől "nagyjából két kulcs alá" sorolná az adózók 90 százalékát, azzal a feltétellel, hogy az alsó kulcsot a 4-5 millió forintos éves jövedelemhatárt el nem érők használhassák.

A magyar gazdaság teljesítményének növelése érdekében ezért 2010-ben az átlagbér felett nagyobb arányú adócsökkentést kell megvalósítani a munkába állók oldalán, mivel jelenleg a minimálbér kétszereséig alacsony a terhelés mértéke, ami az ennél magasabb bérek fölött már gyorsan magasra ugrik - jegyezte meg a miniszter.

Oszkó Péter rámutatott: a kormány elképzelése szerint jövőre egy  "teljesen új csomagot kívánnak az asztalra tenni", így a  későbbiekben vissza lehet térni a 2009-re vonatkozó adótörvényekből  most kimaradó változtatásokhoz.

Tállai András, a Fidesz vezérszónoka az adótörvények általános vitájában az adótörvények kapcsán megjegyezte, hogy azokat még az előző kormány nyújtotta be. Véleménye szerint viszont ha azokban ennyi minden változik, akkor azokat Oszkó Péter pénzügyminiszternek vissza  kellett volna vonnia, hogy aztán saját tervezettel tudjon előállni.

Megkérdezte azt is, hogy ha készül egy újabb adócsomag, akkor azt miért nem a költségvetés főszámainak ismeretében alkotják meg. Közölte, hogy a miniszteri expozé növelte a bizonytalanságot és a kormány iránti bizalmatlanságot.  A képviselő szerint amíg Magyarországon az a cél, hogy hét-nyolc százalékkal csökkenjen a fogyasztás, addig véleménye szerint a környező országokban azt akarják elérni, hogy a lakosság többletjövedelemhez jusson, és nőjön a fogyasztás.

Tállai András szerint amit a "Gyurcsány-Bajnai kormány" akar, az  megvalósíthatatlan, mert a keresletcsökkentés mellett nem lehet a  gazdaságot élénkíteni. Adóemeléssel nem lehet munkahelyeket  teremteni - tette hozzá.

Kóka János (SZDSZ) az adótörvények általános vitájában kedden azt kérte a kormánytól, hogy ne adja fel a Reformszövetség által megfogalmazott célokat. Nincs olyan, hogy jobboldali vagy baloldali adócsökkentés - jelentette ki a liberális politikus.

Kiemelte azt is: a rendszerváltás óta az állam megfizethetetlen mértékű adót vet ki, cserébe viszont szemet huny az adócsalások felett.

Hangsúlyozta azt is: ne jöjjön azzal Dávid Ibolya, az MDF elnöke, hogy ők mindig is mondták, hogy adót kell csökkenteni, mert tavaly decemberben az ellenzéki pártok közül csak az MDF szavazta meg a kisebbségi szocialista kormány adópolitikáját, ami az adó emeléséről szólt.

A fideszes Tállai Andráshoz fordulva Kóka János úgy fogalmazott: ha a fideszes politikus azt mondja, hogy Oszkó Péter 150 százalék Veres, ha azt mondja, hogy Bajnai 120 százalék Gyurcsány, akkor erre ő azt mondja, hogy a Tállai András által képviselt populista  demagóg gazdaságpolitika "100 százalék Torgyán József".

A liberális politikus arra is felszólította a Fideszt, hogy fejezze be a multik ellen irányuló retorikát.

A liberális képviselő hangsúlyozta: évente 2,5 milliárd forintba  kerülnek az adófizetőknek az állami cégek felügyelőbizottsági és  igazgatósági tagjai.

Az üdülési csekk megőrzését szorgalmazták a szocialisták

Fontos lenne az üdülési csekk intézményének megtartása - mondta Mohácsi József, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága többségi véleményének szocialista előadója kedden a parlamentben.

Mohácsi József szerint fontos az üdülési csekk megtartása, de a szolgáltatási körök szűkítését ő is elképzelhetőnek tartotta: például a szállásra, az étkezésre és a falusi turizmusra szűkítve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában