Ország-világ

2011.08.02. 18:25

Lélekápoló hagyományőrzés

– Jót tesz a léleknek – vallja Mauha Katalin, a 10. országos gyöngyfűző tábor egyik oktatója a gyöngyfűzésről, és úgy tűnik az alkotók egybehangzó véleményét tolmácsolja ezzel.

TEOL/H.E.

Fotós:

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Gulyásné Szabó Zsuzsanna (balra) két táborozónak mutatja az egyik mintát (Fotó: Kiss Albert)
[/caption]

A mintadarabokat elnézve pedig azt mondhatjuk, a szépérzéknek sem ártanak a míves sárközi gyöngygallérok. A 28 résztvevő azonban nemcsak a tájegységre jellemző ékszerkészítését ismerheti meg a szombatig tartó tábor során, hanem a Sárköz más sajátosságait is.

Hétfőn például viseletbemutató volt az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, Töttős Sándor Lászlóné és Gulyásné Szabó Zsuzsanna jóvoltából. Ám a táborozók is lehetőséget kapnak rá, hogy „hozzanak” egy kis hazait, vagyis ma bemutathatják településük egy-egy érdekességét.

És nemcsak az ország különböző pontjairól esik így szó, hanem a felvidéki és vajdasági lányok révén határon túli jellegzetességek is „terítékre kerülnek”.

Az elmúlt tíz év alatt egyébként megfordultak már finn, lengyel és francia gyöngyfűzők is Szálkán. A most oktató Mauha Katalin és Gulyásné Szabó Zsuzsanna pedig még tanulóként kezdték az első táborban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában